ÉLET

A bezárt üzletek fővárosa lett Budapest, de már észre sem vesszük

Egyetlen hónap alatt több mint kétszáz, a járvány alatt bezárt üzlethelyiséget fotózott le Olajos Tamás.

444.hu
ÉLET

Burda főszerkesztő: A szabászati megoldásra értették, hogy szexi, nem a gyerekre, de szerencsés lett volna másik szót használni

A lap vezetője a 444-nek azt mondta, tanultak az ügyből, és a jövőben nem használnak majd olyan szavakat, amiket nem fogad el a közvélemény.

Szász Zsófi
DIVAT

Megnyitott a kínai szálloda, amit jegesmedvék zárt kifutója köré építettek

Nem kis felháborodást kiváltva a világ állatvédőiből.

Király András
ÉLET

Ne ítélj korán: kinyomoztuk, miért van ennyire szürrealista, titokzatos cimkéje a Hüsi áfonyalének

Ki ez a komor tekintetű, karikatúraszerűen óriási orrot viselő férfi?

Szily László
ÉLET

Minden eddiginél több iker született

A késleltetett gyerekvállalás és az egyre többször használt mesterséges megtermékenyítés tehet róla.

Mészáros Juli
ÉLET

Aranyóra is termett Várkonyi Andrea csuklójára az új gyémántgyűrűje mellé

A képernyőkép alapján biztosan csak annyit állíthatunk, hogy egy Ballon Bleu de Cartier, de hogy a 14 ezer dollárostól 60 ezer dollárosig terjedő választék melyik darabja, az ilyen messziről nem látszik.

Király András
ÉLET

Warren Buffet végre megszerezte századik milliárdját

90 éves korában csatlakozhat a dollárszázmilliárdosok eddig csak négytagú klubjához.

Király András
ÉLET

Hatalmas drágakő nőtt Várkonyi Andrea gyűrűsujjára

Gazdag üzletember csaphatja a szelet a csinos műsorvezetőnek.

Király András
ÉLET

A francia katolikusok nagyrészt szexről gyónnak, a papjaik pornófüggésről és sokan arról, hogy utálják a balos pápát

Egy új könyvben 40 francia gyóntatópap beszél névtelenül a fülkében szerzett tapasztalatairól.

Szily László
ÉLET

A Pozsonyi csata készítőinek új történelmi animációs filmjében a Hungaroring és az Aquarena is felbukkanhat majd

Mert a mogyoródi önkormányzat ezzel a feltétellel támogatta a projektet, amire Kásler Miklós is odaítélt már tízmillió forintot.

Horváth Bence
ÉLET

Égő hajón rekedt vörös macskákat mentettek thai haditengerészek

Az Andamán-tengeren gyulladt ki egy halászhajó.

Mészáros Juli
ÉLET

Anthony Hopkins 83 évesen merenguére táncol egy pálmafás udvar előtt, te meg otthon ülsz a sötét szobában

Zene, tánc, pálmafák, élet.

Mészáros Juli
ÉLET

8 embert ingyen elvisz magával a Hold-körüli útra a japán milliárdos, te is jelentkezhetsz

Maezawa Juszaku kifizette az összes jegyet az Elon Musk-féle Space X Hold-kerülő repülésére.

Szily László
ÉLET

Mocorgott a föld Nagykanizsa közelében

A 2,6-os erősségű földrengést állítólag a lakosság is érzékelte.

Király András
ÉLET

Tilosban állt autójával, amikor infarktust kapott, megbírságolták

A 74 éves nő autójában lett rosszul, mentő vitte el, a büntetést a közterület-felügyelet így sem engedi el.

Mészáros Juli
ÉLET