ÉLET

Fa legyen a talpán, ami úgy összetartja a nemzetet, mint Petőfi körtefája!

A fa, amely alatt Petőfi élete utolsó éjszakáját töltötte, kipusztult, de újratelepítették. És azóta sokasodik.

Haász János
ÉLET

Elefánt a szupermarketben

Calabriában indult neki egy cirkuszból elszabadult elefánt a nagyvilágnak, egészen pontosan egy helyi szupermarketnek.

Király András
ÉLET

Negyven percig lógtak csaknem derékszögben hátradőlve egy hullámvasút utasai Essexben

És még mázlijuk volt, mert beszorulhattak volna előredőlve is.

Király András
ÉLET

Letolta a nadrágját a kínai rocksztár, letartóztatták

Nehogy már szabadosságba csapjon át a legendás kínai szabadság.

Király András
ÉLET

Elkapták A patkányt a Szent János Kórházban

Egy (1) patkányt. A Blikk híradása szerint "az illetékesek gyorsan reagáltak" az interneten terjedő hírre.

Király András
ÉLET

Bezuhant a házasságkötések száma

Harminc százalékkal kevesebb frigy köttetett az első félévben, mint tavaly. Pedig már akkor is csökkent 2021-hez képest.

Haszán Zoltán
ÉLET

Tisztelet a bátraknak: a MÁVINFORM hősies küzdelme a totális összeomlás közepén

Jó ötletnek tűnt tapasztalatokat leszűrni egyhétnyi MÁV-os bejelentésből, de végül sokkal okosabbak nem lettünk. Erkölcsi győztest legalább sikerült találni.

Horváth Bence
ÉLET

Novák Katalin: Balaton-átúszás csak itt van Magyarországon

A köztársasági elnök megkockáztatta, hogy akár hungarikumnak is nevezhetjük egy csak Magyarországon lévő tó csak Magyarországon történő átúszását.

Király András
ÉLET

Varga Juditnak sem, de még Gulyás Gergelynek sem Orbán a kedvenc minisztere

Találós kérdés: Ha mindketten ugyanazt a fotót posztolták ki, de mégsem ugyanaz a kedvencük, akkor ki a kedvencük?

Mészáros Juli
ÉLET

Rogán Cecília is ott volt az ATV-vezérigazgató Németh S. Szilárd születésnapi bulijában

40 éves lett Németh Sándor fia.

Szily László
ÉLET

Így pálcikázott ki Orbán a NATO-csúcs sajtóterméből

Pár lépés többet mond száz szónál.

Szily László
ÉLET

Óriási második napi hajrával világbajnok lett a magyar feederes horgászválogatott

Tele volt a pálya törpeharcsával, hogy a verseny idejére sokkoló módon egyszerűen eltűnjenek. Ám a magyaroknak volt B terve is, a rugalmasság világbajnoki serleget ért.

Szily László
ÉLET

A Mandiner szerzője eltöltött kilenc napot a Balatonnál, és megdöbbentően mást tapasztalt, mint amiről a NER-média mesél

Az alsó középosztály számára a balatoni nyaralás költségei már túl vannak a lélektani határon - összegezte tapasztalatait.

Haász János
ÉLET

Transznemű nő lett az idei Miss Hollandia

Rikkie Valerie Kollé az első, férfiként született holland női szépségbajnok.

Szily László
ÉLET

Elvitték az 1,7 milliárdos főnyereményt az ötös lottón

Egy szerencsés találta el mind az öt nyerőszámot.

Király András
ÉLET