ÉLET

Bocsánatot kért a kanadai politikus, aki egy vécéfülkéből jelentkezett be a parlamenti ülésre

Gyanúsan ismerős lett a csempe a képviselőtársainak.

Kiss Imola
ÉLET

A pesti Duna-parton vonul idén a Budapest Pride

A vonulás a Szabadság téren ér majd véget.

Horváth Bence
ÉLET

Valaki végre megírta, hogyan dug a hithű fideszes

2 üveg pezsgő + tömény + ⅔ = KEFE! Megszületett a nerotika főműve, amiben a főhős és felesége azután esnek egymásnak április 3-án este, hogy kiderült, “a nemzeti erőknek áll a zászló”. Érti, aki érti! Ez nem ellenzéki szemétkedés, fideszes írta fideszes lapba.

Szily László
ÉLET

L. Simon: Nem azért töröltem a posztot, mert rám szóltak felülről

„Édesanyám és én is hiszünk az állami egészségügyben” - írta kedden a baloldalra panaszkodó múzeumigazgató.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Megszületett Rogán-Gaál Cecília harmadik fia

Az Instagramon jelentette be.

Szily László
ÉLET

Szomorúan táncoló kivik köszöntötték az új-zélandi miniszterelnököt Japánban

A szürreális temetésre hasonlító eseményen valójában a kiviexport kezdetét ünnepelték.

Mészáros Juli
ÉLET

Magyar nők az OnlyFans-en: "Semmi más nem adna ekkora szabadságot és fizetést"

Hogyan kerültek magyar nők az Onlyfansre, mennyit keresnek, megéri-e nekik? Kemény világ vagy könnyű kereset?

Rutai Lili
ÉLET

Ma ez a budapesti liberálisok kedvenc játéka

Csak mondom, hogy nekem Albánia jött ki.

Szily László
ÉLET

Tó, műpatak, lerombolt sportcsarnokok: tényleg egészen megváltozik a Városmajor

Szinte minden meglévő építményt lebontanak.

Szily László
ÉLET

Már meg is nyitják az első McDonald’s-koppintó Ványa Bácsi éttermet Moszkvában

Nem elég, hogy hülyén néz ki, oroszul az a neve, hogy Gyágya Ványa. Amerikának annyi.

Szily László
ÉLET

Matolcsy Ádám & Co., az élet közpénzben lubickoló császárai

A jegybankelnök fiának haverjaihoz néhány éve érkeztek meg az első tízmilliós támogatások a jegybank környékéről. Ma már milliárdos MNB-megbízásokból gazdagodnak.

Rényi Pál Dániel
élet

4 teljes napon át maradjon otthon, üzente a gázóra-leolvasó cég a budapesti férfinek

Nem 14 és 17 óra, hanem március 14. és 17. között legyen otthon - üzenték neki.

Szily László
ÉLET

Németh Sándor szerint a háború összefügghet a homoszexualitás bűneivel

Ige: kihirdetve.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Angliában egy nő kitiltotta a pubjából Putyint, egy férfi pedig tüntetőleg lerámolta az orosz vodkát egy közért polcairól

Mondjuk az kérdés, miért járna mostanság Anglia közepén az orosz elnök.

Kiss Imola
ÉLET

Mesterséges bálnaürülékkel próbálnák helyreállítani az óceán ököszisztémáját

A veszélyeztetett tengeri emlősök ürüléke fontos tápanyagforrás, de mert egyre kevesebb a bálna, egyre kevesebb a bálnakaki.

Király András
ÉLET