A Fehér Ház hivatalos közleményben kelt ki a homoszexuális és transzgender fiatalok csesztetése ellen.
Miskolc fideszes polgármestere nem akarta, hogy ételt osszanak a városban, és lám-lám, milyen igaza volt!
Újabb, évtizedek óta üldözött ételről derült ki, hogy nem is olyan káros. Illetve az, de csak sokkal nagyobb mennyiségekben, mint mondták.
Teljesen váratlanul halt meg tüdőgyulladásban a 116 éves Gertrude Weaver.
Lendvajakabfán.
Ha erre a 10 pofonegyszerű kérdésre tudod a választ, a hét végén is nyugodtan kimehetsz az utcára. Ha nem, nem. Tanulj, és urald a vasárnapot!
Ez egy csoda!
Óvatosan azzal a húsvéti hússal, nehogy úgy járjanak, mint ez a tatabányai bácsi.
Pénteken mentették ki, van aki már vasárnap kétkedik a történetében. Csak a széthúzás, az acsarkodás :((((
Mi a fontosabb, a munkahelyi egyenlőség, vagy az, hogy a munkáltató tiszteletben tartsa a nők otthoni többletmunkáját?
Megy a vita arról, hogyan lehet a kisembereket kulturáltan ivó nagyemberekké nevelni. Egy amerikai kutatás szerint inkább úgy, hogy idő előtt nem kóstoltatják meg velük az alkoholt.