A problémákat, sőt még az elmúlt négy év kudarcait is kendőzetlenül bemutató anyagot készített az EMMI a kormányülésre. Kérdés, mihez kezd vele a kormány.
Jóízűen uzsonnázott.
Bárcsak. (Sóhaj)
A mentős 5:52 másodperc alatt tette meg a Róna utca végétől a Kolosy térig a 7,6 kilométeres utat. Négyezernél is több upvote a Reddit főoldalán, ahova kis hazánk eddig csak bődületes faszságokkal tudott kikerülni. Repess, honfi szív!
Egy norvég házaspár szerint a pszichedelikus szerek csak azért veszélyesek, mert most teljesen ellenőrizetlenül állítják elő őket. Oslóban hamarosan el is kezdik az MDMA és a pszilocibin orvosi célú gyártását. Lassan már az ENSZ is kezd rájönni arra, hogy sürgősen változtatnia kell a drogokhoz való hozzáállásán, mert az eddigi szigor teljesen eredménytelen volt.
A lélekemelő történet, ahol minden részlet a helyén van.
Úgy látszik, még nem tökéletes az új budapesti szabályozás.
Fergeteges buli lesz Somogyszobon a Topogóban, nem más zenél, mint Csicsa. Ha cigány vagy, inkább ne próbálkozz: nem fognak beengedni.
Lehet, hogy ez is olyasmi akció volt, mint a "Készpénz a Lays-ben".
A személyi és közösségi közlekedés megállításával uniós tagságunk 11. évét ünnepeljük. De legalább lesz hely futkározni a városban!
A legtiltottabb márkanevek között szerepel a Gospel, a Croix, a Vicar és a Cupid is.
A nő a pokolban is nő.
Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.
Remek hírünk van a két közpénzdézsma között a budapesti belvárosban héderelő újhullámos oligarcháknak: az eddig Meridienként működő Erzsébet téri ötcsillagos szálloda 2016-ban szintet lép, és Ritz-Carltonná válik.