A tüntetők maguk akarják eldönteni, mit kezdenek testükkel és elméjükkel.
Ez egyszerű matematika. A rendőrség már poligráffal vizsgálta a keddi, botrányos sorsolás lebonyolításában részt vevőket, és már szerb-horvát konfliktussá kezd fajulni a történet. Ha volt csalás, belsős ember kellett hozzá - ahogy általában a legnagyobb lottócsalásokhoz.
Ez az app megmondja.
Volt aki bojkottot hirdetett az étterem ellen, de úgy látszik elegen voltak azok, akik csak simán nem akartak üvöltő gyerekekkel együtt vacsorázni.
Járt már olyan étteremben, ahol egy gömb alakú lávakő tetején szolgálták fel a levest? Miért nem?
A Roma Sajtóközpont sorozatában, a Közmunkakerülőkben olyan dolgozó cigány emberek életét mutatják be, akikre nagyon ritkán szoktunk gondolni. Elsőnek Szilvesztert és Jenőt, aki egy fővárosi kovácsüzemben dolgoznak most.
Trócsányi László igazságügyi miniszternek hihetetlen a munkabírása. Tényleg.
Az RTL Klub beszélgetett a Keleti pályaudvaron alvó gyerekekkel.
Repülővel viszik át a kocsikat a szigetországba, hogy a belvárosban krúzoljanak. Értelme semmi, de mindenki őket fotózza.
Botrány! Ezek állatok! Ki engedélyezte ezt?
A brit sajtó felfedezte magának a rozét. Akarom mondani, a brosét.
Huzat és huzatok és még több turpisság az évezred legforróbbnak ígérkező nyarához.