életmód

Palindromhét van!

Király András
életmód

Férfi látott fekete hajú nőt, nő látott világosbarna oldaltáskás (!) férfit

Bárcsak. (Sóhaj)

anarki
életmód

Magyar mentős száguldásán ámul a világ!

A mentős 5:52 másodperc alatt tette meg a Róna utca végétől a Kolosy térig a 7,6 kilométeres utat. Négyezernél is több upvote a Reddit főoldalán, ahova kis hazánk eddig csak bődületes faszságokkal tudott kikerülni. Repess, honfi szív!

Király András
életmód

Norvégiából indulhat a pszichedelikus drogok reneszánsza

Egy norvég házaspár szerint a pszichedelikus szerek csak azért veszélyesek, mert most teljesen ellenőrizetlenül állítják elő őket. Oslóban hamarosan el is kezdik az MDMA és a pszilocibin orvosi célú gyártását. Lassan már az ENSZ is kezd rájönni arra, hogy sürgősen változtatnia kell a drogokhoz való hozzáállásán, mert az eddigi szigor teljesen eredménytelen volt.

Czinkóczi Sándor
életmód

Vedelt a templomban a sátán számát a homlokán viselő floridai férfi, letartóztatták

A lélekemelő történet, ahol minden részlet a helyén van.

Markó Ferkó
életmód

Ezreket futtattak a járdán, a buszok miatt néha le is állt az uniós futóverseny

Úgy látszik, még nem tökéletes az új budapesti szabályozás.

Tbg
életmód

Jó buli lesz, csak a cigányokat nem hívták meg

Fergeteges buli lesz Somogyszobon a Topogóban, nem más zenél, mint Csicsa. Ha cigány vagy, inkább ne próbálkozz: nem fognak beengedni.

Tbg
életmód

Jó minőségű kokó volt a nagyi müzliszeletében

Lehet, hogy ez is olyasmi akció volt, mint a "Készpénz a Lays-ben".

erdelyip
életmód

Erre a hétvégére is szerveztek forgalomkorlátozást Budapestre

A személyi és közösségi közlekedés megállításával uniós tagságunk 11. évét ünnepeljük. De legalább lesz hely futkározni a városban!

Tbg
életmód

Az ISIS szerint erkölcstelen a Nike, nem szabad árulni

A legtiltottabb márkanevek között szerepel a Gospel, a Croix, a Vicar és a Cupid is.

anarki
életmód

Éppen a kormány ellen tüntetsz, amikor észreveszed, hogy elkenődött a rúzsod. Sminktükör nincs nálad. Mit teszel?

A nő a pokolban is nő.

anarki
életmód

Ne ezt olvasgasd, hanem takarodj ki sportolni!

Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.

Bede Márton
életmód

Mekkora Habony: Ritz-Carlton lesz a budapesti Meridien

Remek hírünk van a két közpénzdézsma között a budapesti belvárosban héderelő újhullámos oligarcháknak: az eddig Meridienként működő Erzsébet téri ötcsillagos szálloda 2016-ban szintet lép, és Ritz-Carltonná válik.

Bede Márton
életmód

Az amerikai álmot éli Zimány Linda (bármi is legyen az)

Hol Palvin Barbarával, hol egy pókermilliomossal nyomja Amerikában.

Herczeg Márk
életmód

Több magányos programra lenne szükségünk, de nem merünk egyedül mutatkozni

Olyan, mintha valami nagyon furcsa lenne abban, ha valaki egyedül megy moziba. Pedig nincs, és nem is kéne, hogy így legyen.

Horváth Bence
életmód