Az elfogadott szankciók többek között tranzakciós tilalmat vezetnek be 22 orosz bankkal szemben, és megtiltják az orosz kőolaj finomításával előállított, más ország neve alatt értékesített kőolajtermékek importját is. Júniusban még Magyarország és Szlovákia is vétóval fenyegetőzött.
Az Európai Bizottság 2000 milliárd eurós tervet rakott le az asztalra, de akár másfél évig is eltarthat majd a vitája.
Egyesítenék a Közös Agrárpolitikát és a kohéziós politikát.
Az Európai Parlamentben csak 175-en szavaztak igennel az Európai Bizottság elnökének megbuktatására.
De további erős felszólalások is voltak a Budapest Pride tanulságairól rendezett vitában.
Az uniós alapértékek megsértésének gyanúja miatt indított 7-es cikkely szerinti eljárás 2018 óta folyik Magyarország ellen. Az eljárás még mindig csak az első fázisban van, miután hiányzik a továbblépéshez szükséges 21 támogató szavazat. Azonban ha utóbbi sikerülne is, az Európai Tanácsban mindenképpen elbukna a kezdeményezés.
Magyarország sem vétózott.
A miniszterelnök szerint „kis híján elsöpörte a népharag”, amiért nem támogatta Ukrajna EU-tagságát.
A maradék 26 tagállam így külön dokumentumban adta ki az Ukrajnával kapcsolatos következtetéseit.
A legutóbbi EU-csúcs óta eltelt három hónap nem könnyített a magyar miniszterelnök helyzetén. Orbán továbbra is el van szigetelődve, és pozícióját tovább ronthatja a nagy ambíciókkal érkező új német kancellár.
A szlovák külügyminiszter arról beszélt, hogy csupán garanciákat akarnak kérni miniszterelnöki szinten.
Szijjártó szerint a terv kinyírná Magyarország energiabiztonságát és a rezsicsökkentést.
A szlovák miniszterelnök azt monda, nem támogathat semmilyen olyan intézkedést, ami leállítaná az orosz üzemanyag importját a szlovák atomerőműveknek.
A főtanácsnok indítványa szerint Magyarország az LMBTI-tartalmak korlátozásával nemcsak több uniós jogszabályt, hanem az Európai Unió alapvető értékeit is megsértette.
Ezekhez a forrásokhoz a magyar kormány évek óta nem fér hozzá.