Lehetetlen helyzetbe hozta az Európai Bizottság elnökét azzal, hogy Jourová kirúgását követeli, pedig Ursula von der Leyen eddig óvatosan bánt Magyarországgal.
Amíg Vera Jourová a helyén van, addig a magyar kormány nem áll szóba vele. A cseh biztos azt nyilatkozta, hogy Magyarországon "beteg demokrácia" épül.
Mert a fertőzöttek számának növekedése sok idős embert érint, míg más európai országokban főleg a fiatal, a kockázatnak kevésbé kitett felnőttek között nő az esetszám.
Magyarország, Csehország és Szlovákia is támogatja a tervet, ami szerint az IMF is hozzájárulhatna az alaphoz.
Mind megszavazták az Európai Parlament erről szóló határozatát.
Az Európai Bizottság elnöke felgyorsítaná a zöld átállást, minden országra érvényes migrációs szabályokat akar, és néhány érzékeny külpolitikai ügyben elvenné minden kormány jogát a vétóra.
Ezt a német belügyminiszter jelentette be. Pár ország, köztük Magyarország már közölte, hogy nem kér egyetlen menekültet sem.
Arról faggatták, hogy miért nem volt keményebb az EU-ban a magyarokkal. Azzal védekezett, hogy Orbán így is csak őt szidta a 27 vezető közül.
Donald Tusk, a néppárt elnöke szerint a videó-konferencián nem lenne biztosítható a titkos szavazás a kormánypárt tagságának sorsáról.
A kormánylap szerint nem lesz döntés a felfüggesztett magyar párt sorsáról a szeptember végi ülésen sem.
Maradnának a színkódok, de egységes kritériumok alapján kellene dönteniük a tagállamoknak.
Az Európai Bizottság két tagja emlékeztette rá a magyar kormányt, hogy nem lehet diszkriminálni valakit az EU-ban az állampolgársága alapján.
Angela Merkel német kancellár azt mondta: „Mi a békés tüntetők oldalán állunk.”
Magyarországon havi összevetésben 3,7 százalékkal nőtt, éves szinten viszont 0,1 százalékkal esett vissza.
Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék.