A Fidesz képviselői kiléptek az EPP frakcióból. Több mint két év nyűglődés után eldőlt, hogy a Fidesz túl radikális az európai jobboldal legnagyobb pártszövetségének.
148 igen, 28 nem, 4 tartózkodás mellett.
Orbán Viktor vasárnap megfenyegette az EPP frakcióját, hogy ha a terv szerint módosítják a párt belső szabályzatát, akkor a fideszesek kilépnek. Hétfő estére a párt vezetése módosította a módosító szövegét.
A tervek szerint nyáron bevezetendő zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslattal az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni.
Lényegében csak Európán belül lehet üzleti útra menni, de Pintér Sándor és Szijjártó Péter bővítheti a kört.
Többek között ezzel érvelt az igazságügyminiszter, amikor Franz Josef Strauss lányának magyarázta, hogy a libeárlis véleménybuborék hová juttatta Európát. A bajor EP-képviselőt azonban nem győzte meg, egymás szavába vágtak vitájuk végén, ami eredetileg a jogállamisági mechanizmusról szólt.
Greta Thunberg is odaszigorított, vélhetően amiatt, hogy ezzel foglalkozik az EU a klímaválság megfékezése helyett.
Visszatérő panasza volt tavaly a magyar kormánynak, hogy az EU nem segít semmit a járvány elleni védekezésben, csak Kína és a Türk Tanács. Közben százmilliárdokat hívott le a kormány Brüsszeltől védekezésre.
A Reuters úgy tudja, jogi lépések jöhetnek Magyarország ellen, mivel az Országgyűlés még mindig nem módosította a külföldről támogatott civilszervezetek listázásáról szóló törvényt.
Az európai cégek nem adhatnak már megbízást a City pénzügyi szolgáltatóinak. A brit kormány komoly adóbevételektől esik el.
Szerintük a főképviselő téves és önkényes döntésen alapuló látogatása, illetve az, hogy nem volt képes kiállni az EU értékei és érdekei mellett, súlyosan károsította az EU megítélését.
Brüsszel a lehető legszélesebb körű tájékoztatást szeretne kapni az ilyenfajta bántalmazások ellen bevezetett tagállami intézkedésekről.
Ezzel Magyarország a teljes, 504 millió eurós támogatást megkapta.
A tagállamok engedélyére lesz szüksége a gyártóknak, hogy kivigyék a kontinensről az oltóanyagokat.
Nem akarnak magyar kollégáik törvénysértéseihez asszisztálni.