Csütörtökön indul a 10. Budapesti Építészeti Filmnapok.
A Fonalak 34 évvel ezelőtti vetítése egy generációnak jelent kitörölhetetlen, rémületes emléket: egészen hétköznapi szemszögből mutatta be, hogy mi történne egy atomcsapás után az emberekkel. Most újra előkerült, és nem tűnik úgy, hogy megkopott volna.
A tévé ráadásul le volt halkítva.
Tökéletes beszólás! - ünnepelték elsőre azt, hogy kiemelte az egyetlen női jelöltet a legjobb rendező díjára. De sokak szerint ez nem volt elég jó, sőt!
Charlie Brooker folytatja.
A Testről és lélekről rendezője már az új filmje előkészületein, Füst Milán Feleségem története című regényének adaptációján dolgozik.
Marianne Asher-Chapman lányát a férje ölte meg, összesen négy évet ült a gyilkosságért. A holtteste a mai napig nem került elő.
Ez volt az este legemlékezetesebb pillanata: talpra állított minden női jelöltet, aztán elővett egy kifejezést, amit a fél világ próbál most megérteni.
Nem lett meg zsinórban a harmadik magyar díj, a chilei Egy fantasztikus nő győzött.
A Három óriásplakát Ebbing határában rendőrével, Sam Rockwellel kezdődött az este.
„És a legnagyobb pedofil Oscar-díját kapja...”
Jön a Budapesti Építészeti Filmnapok, egy sor olyan dokumentumfilmmel, ami a mai nagyvárosok életét mutatja be: befektetések, ingatlanfejlesztések és ipari turizmus alakítja a modern városi tereinket.
Beregszászról indult és bejárta a fél világot. A legjobb animáció kategóriájában jelölt filmjébe beleírt egy szálat, amelyet a magyar népmesék ihlettek.
Egy kommentelő kérdezte meg, látja-e a hasonlóságot a magyar színésznővel.
Adina Pintilie elsőfilmes román rendezőnő nyerte az Arany Medvét.