Ez azért még az NB1-ben is ritka.
A 222 millió eurós Neymar bemutatkozott a Paris St. Germainben. 3-0, gól, gólpassz.
Szenvedtek otthon a Paks ellen, kiestek az Európa Ligából, nem megy a szekér.
A Bundesligából Szlovákiába szerződő középpályás a klub honlapjának nyilatkozott.
A fociszövetségek imádják tiltani a focinézés egyik alapját, a stadionban történő politikai véleménynyilvánítást.
Az havonta mondjuk 1 milliárd forint. Az egész üzlet olyan 120 milliárd forintnak megfelelő pénzébe kerülhet a francia klubnak.
Három gyerek közül egy a pálya mellett őrjöngő szülők miatt hagyja abba a játékot.
Csatlakozott az apja által edzett első csapat keretéhez.
Renato Sanches szereti a pénzt.
Öt perc alatt nyeltek be hármat és bukták el az európai kupameccset, a Sport bundára célozgatott.
Pedig nem is játszott a történelmi meccsen.
A szabályalkotó testület bevezetné az óramegállítást.
Két éve a britek tettek gesztust a párizsi terror után, most a franciák tisztelegtek Manchester és London áldozatai előtt.
Az ausztrálok összeálltak és némán emlékeztek, a szaúdiak közben lófráltak és melegítettek.
A csatár állítása szerint a friss bajnok Chelsea olasz edzője SMS-ben jelezte, hogy nem számít rá.