fogamzásgátlás

A hormont bekapni nem kell félnetek jó lesz

Helló 35 feletti, dohányzó, netán túlsúlyos nők

Feminfo
fogamzásgátlás

Van miért aggódni a fiatal nőknek, és nem a tudjukkik miatt

Szombat esti szoronganivaló igényeseknek.

Feminfo
fogamzásgátlás

Gumiról szó sem lehet. Szedjél tablettát, vagy majd vigyázok

Nem tudod használni, az a baj.

Feminfo
SZEX

Hirtelen túl sok lett a kamaszként anyává lett lány

Az a helyzet ebben az ügyben is, mint Magyarországon szinte minden kapcsán, ami nőket érint: nem tartunk sehova, sőt, kissé romlik is a helyzet: a társadalmi különbségek óriásiak, és egyáltalán nem csökkennek, a világ meg eközben elmegy mellettünk.

Feminfo
egyenlőség

Baj lesz a kotonhiányból, nagy baj

Nyáron még Nemzeti Óvszergyárat épített volna a venezuelai elnök, de az olajárak zuhanása miatt ma már hiánycikk lett a kondom. Az országban tilos az abortusz, és már így is rohamosan terjed a HIV-vírus.

Feminfo
fogamzásgátlás

Továbbra is csak receptre lehet kapni esemény utáni tablettát

Nem is vártunk mást.

Feminfo
fogamzásgátlás

"A férfiembernek szexualitása van, a nőembernek reproduktív kapacitása"

Lehet-e valaha is recept nélkül kapható sürgősségi fogamzásgátlóhoz jutni Magyarországon?

Feminfo
fogamzásgátlás

Fogamzásgátlás = hazaárulás

Legkedvesebb barátunk, Erdogan elnök szorgosan fűti a dilivonat kazánját.

Feminfo
fogamzásgátlás

Idegesítő f...k!!4!

A Time magazin olvasói szerint be kéne tiltani a feminista szó használatát.

Feminfo
fogamzásgátlás

Megbánod még, hogy elköttetted magad!

Egy háromgyerekes szülő, vagy egy negyvenedik évét is betöltött ember nyilván képtelen arra, hogy megítélje, akar-e még gyereket.

Feminfo
fogamzásgátlás

A gyerekorvos ajánlhat fogamzásgátlót és óvszert a tiniknek

Amerikai orvosok állítják, tudják melyik a legjobb, legbiztonságosabb, kényelmes és kevéssé kockázatos fogamzásgátló egy fiatal nő számára.

Feminfo
fogamzásgátlás

Dugó dugáshoz

Jön a férfi fogamzásgátló! Megint! Minden évben felfedezik, megtalálják, fejlesztik, ígérik, tesztelik, bizakodnak, beharangozzák. A hírverés ellenére azonban még egyetlen szer sem jutott el a tömeges alkalmazásig. Nem kell a férfiaknak fogamzásgátló?

Feminfo
fogamzásgátlás

Szabadság, szerelem...

Rabok legyünk, vagy szabadok… Ez már nem kérdés, legalábbis ami a reprodukciós jogokat illeti. Nemzeti ünnepünkön lép hatályba az új Polgári törvénykönyv, így holnaptól csak három vér szerinti gyerek, vagy negyvenéves kor után kérheti bárki is a művi meddővé tételét. Ja, és és a beavatkozás árát mindenképp ő fizeti.

Feminfo
fogamzásgátlás

A legfontosabb szexkellék

A fogamzásgátlás a nők dolga? Vajon mikor lesz a fogamzásgátló tablettákhoz és a hormonos spriálhoz hasonlóan hatékony és megbízható kémiai fogamzásgátlási módszer férfiaknak? Az óvszer, a művi meddővé tétel, vagy szandál zoknival mind működő megoldások, de a férfi fogamzásgátló tabletta piacra kerülése még várat magára. Vajon miért?

Feminfo
fogamzásgátlás

Szex gumival

A nők kényelmetlenségei, vagy kockázatai a fogamzásgátlásban társadalmilag elfogadottak. A férfiak részéről azonban ez sokaknak még nem természetes. Nem csak a jólszituált, művelt férfiakra kell gondolni a kérdés kapcsán, de a műveletlenebb, szegényebb sorban élőkre is. Igaz, számukra bármilyen fogamzásgátlás esetén anyagi problémát is jelent a családtervezés, de tagadhatatlan, hogy a férfi felelőssége a védekezésben nincs kellőképpen hangsúlyozva.

Feminfo
fogamzásgátlás