Gy. Németh Erzsébet szerint „igazolódni látszanak azok baljós feltételezések”, melyek szerint „a kormány azért tervez nyitást és lazítást, hogy az Európa-bajnokságot a fővárosban rendezze meg”.
Budapest már bevállalta a teltházat, más városok többnyire a felét sem. Négyen még gondolkodnak, köztük Róma is.
Az városonként eltérő, hogy mennyire akarják kihasználni a stadionkapacitásukat.
Szerinte a téma csak egy eszköz, hogy megosszuk az embereket.
Nem felelt meg a Magyar Nemzetnek adott interjúja a Hertha BSC értékeinek.
A Hertha BSC magyar kapusedzője a Magyar Nemzetben fejtette ki a véleményét Európa erkölcsi leépüléséről.
Az első meccsen a Liverpool idegenben nyert Budapesten, most hazai csapatként léphetnének pályára a Puskás Arénában.
A BL-nyolcaddöntő első meccsét (idegenben) az angolok nyerték két bődületes német hiba után.
Az új vírusvariáns miatt a német hatóságok nem engedték volna be az angol csapatot.
Marcus Rashford egy év alatt brit nemzeti hős lett, a kormányt kétszer is rábírta, hogy kezdeti ellenkezés után beálljon a kampánya mögé. Gyerekként üres gyomorral járt edzésre, mostanra elérte, hogy 1,3 millió brit gyerek az iskolai szünetben is kapjon enni.
Azt nem mondta el, hova igazol, de a hírek szerint az RB Leipzig lesz a következő állomás.
Félbeszakadt a PSG-Istanbul Basaksehir BL-meccs egy rasszista incides miatt, de mi történt itt igazából? Nyelvi félreértésnek látszik, de ennél sokkal lényegesebb dolog van mögötte.
A FIFA új versenyére 22 ország nevezett.
A magyar csapat csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért.
Tényleg szép volt, ahogy a kapunak háttal levette, majd fordulásból kilőtte a hosszú alsót.