A Ferida Zrt. a jegybanki alapítványok befektetéssel foglalkozó vállalata: korábban százmillióért vett Tesla- és Netflix-kötvényeket.
A Váci úton vettek meg egy hét és fél hektáros területet, ahová pénzügyi negyed építenek.
Semjén Zsolt azért továbbra sem adja fel, küzdeni fognak érte.
Rossz a képzés tartalma: a kevés felvett diák fele a második év után hagyja ott az egyetemet.
A többiekhez képest egyharmadával olcsóbban fejezné be az M4-est a Közgép és olasz partnere. Persze kérdés, hogy megkapja-e a munkát Orbán ellenfele.
Következnek.
A sok tízmilliárdos üzleten osztozó hat cég közül egyedül az Arton Capitalt jegyezték be Magyarországon. De az igazi haszon náluk is az Emírségekben csapódik le.
Jön az Automata Felügyeleti Egység, amit beszerelni valószínűleg jóval drágább, mint amennyi hasznot egy átlagos italautomata életciklusa folyamán hajtana összesen.
Többek között Szudánban nyitna irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Seychelle-szigeteket is kiszolgálnák.
A kormány szerint rondák, és egyébként se fúj mindig a szél.
A vártnál lassabban javult a foglalkoztatottság.
Már a közgyűlésen többen felvettették, hogy előre lebeszélt szavazáson vesznek részt, állítja a HVG egy hangfelvételre hivatkozva.
Rekordokat döntő fekete foglalkoztatás, minimálbér alatti fizetésekek, balhék a vagyonőrpiacon. Pedig nagyon fontosak lennének a tiszta viszonyok egy szakmában, aminek képviselői erőt alkalmazhatnak az állampolgárokkal szemben.