gazdaság

BUX nyitás: 28 100,01 pont, +0,01 százalék

alg0ritmus fer1
gazdaság

Norvégiában bárki megnézheti bárki adóbevallását, de van egy ok, ami miatt mégsem bányásznak olyan sokan

A politikusokat persze sokkal könnyebb így elkapni.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Az orosz vezetés attól tart, hogy jövőre kifogynak a pénzből, ezért csak a választások után hozzák nyilvánosságra a költségvetést

Az alacsony olajárak miatt már szinte teljesen kimerültek az állam tartalékalapjai.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Súlyos munkaerőhiány van a MÁV-nál is

Legalább 600 dolgozóra lenne szüksége az állami vasúttársaságnak.

Horváth Bence
gazdaság

Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's

Öt év után kikerültünk a bóvliból.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Két év alatt 50 milliárd forintot költött kommunikációra a magyar állam

Ennek az összegnek majdnem a felét Kuna Tibor cége húzta be.

anarki
gazdaság

A szigorítás szigorítása: most a honvédség miatt nem épülhetnek szélerőművek

Csökkentik a védelmi képességet.

Botos Tamás
gazdaság

Megnyílt az ország kilencedik kaszinója: az ügyvezető felesége Seszták miniszter feleségével vitt közös céget

A győri cégnek idén mindössze 23,3 milliós koncessziós díjat kell fizetnie az államnak.

Botos Tamás
gazdaság

Megint nem jön pénz útépítésre Brüsszelből

A Világgazdaság szerint a furcsán értelmezett környezetterhelési értékkel van baj.

Magyari Péter
gazdaság

„Súlyos tévedés, hogy a Kárpátaljáról tudunk majd munkaerőt hozni”

Már a feldolgozóipari cégek 70 százaléka állítja, hogy a munkaerőhiány korlátozza a növekedésüket.

Botos Tamás
gazdaság

Matolcsy: Ha nyitunk a Selyemút felé, újabb 100 milliárd euróval bővülhet a GDP

Ajjaj, valaki beverhette a fejét a jógaszőnyegbe!

Herczeg Márk
gazdaság

Rongyos 190 millió forintból kell megterveznie Fazekas Sándor barátjának Magyarország részvételét egy kazahsztáni expón

Horváth László kazah konzul cége egyedüli ajánlattevőként nyerte el a megbízást. Az ő cége "írta" a fantasztikusan illusztrált tanulmányokat a kazah juhtenyésztésről is, és ő vásárolta ki 1,5 milliárd forintért Spéder Zoltánt a bankár Schmidt Máriával közös ingatlancégéből is.

Király András
gazdaság

Soha nem volt ennyi üres állás Magyarországon

55 ezer munkahely betöltetlen. Papíron.

Rényi Pál Dániel
gazdaság

Lecsaptak az Alibaba édesszájú raktárosaira

A belső ellenőrzés számítógépes rendszerének szoftverhibájával visszaélve a megengedettnél több, kedvezményes holdsütit vásároltak.

Király András
gazdaság

Gyanús az EU-nak a kínaiakkal leboltolt vasútfelújításunk

Nincs versenyeztetés, és akkora kínai hitelt veszünk fel a Budapest-Belgrád vasútvonalra, ami megint növeli majd az államadósságot. Hogy egyáltalán megéri-e az 550 milliárdos beruházás, az természetesen titkos.

Haszán Zoltán
gazdaság