Horvátországban már így is a 4. legnagyobb, de ha tovább nő, a 2. lesz – írja a Reuters.
Szerdán újra áremelés jön, a gázolaj átlagára már 411 forint lesz. A rekord 449 forint volt 2012-ben.
Az USA Horvátországon és Románián keresztül hozna Magyarországra gázt, az oroszok Ukrajna helyett Törökország és Németország felől szállítanának. Magyarország elvben minden elképzelést támogat, pedig a tervek ütik egymást. Nagyon komoly stratégiai társasjátékot játszanak a kormányok és az óriásvállalatok, és fontos mező a táblájukon Magyarország.
Ehhez képest napokig titkolták, hogy a miniszterelnök barátja a győztes.
A cég kénytelen volt elismeri az embertelen rendszer létezését. Az emberek panaszkodnak, hogy robotként kezelik őket a robotok.
9600 forintért te is végigszlalmozonál cigizgetve a kempingbringáddal pár útra lerakott marmonkanna között.
A cégben ügyvezető maradt ugyanakkor Török Judit is, Vajna egykori bizalmasa.
Összesen 658 milliárd forint TAO támogatást kaptak a klubok.
Egy friss tanulmány szerint az első számú magyar döntéshozóknak csak a 15 százaléka mondta azt, hogy a rendelkezésére álló kockázati kitettségi adatok kellően átfogóak a hosszú távú döntéshozatalhoz.
Moszkva emellett megtiltja az ukrán gép-, könnyű- és fémfeldolgozó-ipari termékek importját, válaszul az újabb kijevi szankciókra.
19 évig létezett, a megszűnés háterében a tao-támogatások elapadása állhat.
És a bérek is lassabban fognak növekedni, mint eddig.
A benzinkutaknál szerte az országban hosszú sorok alakultak ki, szerdára több száz töltőállomás zárva maradt. A három napja tartó sztrájk miatt az ország egyes részein üzemanyaghiány alakult ki.