Egyszerre két negatív rekordot jelentettek be negyedéves beszámolójukban.
Májusban az összes alkalmazottat elküldték.
A 2019 Nagy Honvédő Dinnyeháború.
Az átlagos drágulás 3,3 százalék volt, de az élelmiszerek, amiket kénytelenek vagyunk megvenni, már 6 százalékkal drágultak.
Koncessziót írtak ki az ún. "Érd szénhidrogén koncessziós területre", amely Budapest jelentős részét is magában foglalja. Jöhetnek a belvárosi fúrótornyok?
Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni. Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle.
Sebő Gyula és Bakos Anikó egy fűtetlen helyiségben alapozta meg a mostanra globális márkává fejlődött Julius K9-t.
A valamiért "elektronikus kézbesítési rendszernek" nevezett fejlesztés összesen 4,3 milliárd forintból valósul meg.
A cég gyárának működési engedélyét a megyei katasztrófavédelem visszavonta, mert ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, így ott szerintük a biztonságos működés feltételei nem adottak.
Az idén eddig Európában, Indiában, Kínában, az USA-ban, „gyakorlatilag mindenhol visszaesés volt”, helyenként 10 százalékot meghaladó mértékben – közölte a világ legnagyobb autóipari beszállítójának vezetője.
Hogy juthatott eszébe ez a téma Mészáros Lőrinc lányának?
Érdekes adatok a kormánylapban: a paprika és a paradicsom 70-80 százalékkal drágult egy év alatt.
Az állami vagyon kezelésével megbízott Bártfai-Mager Andrea kerüli a nyilvánosságot, még sorosozni és brüsszeleznie sem kell. De a háttérben az ő dolga a Mészáros-féle szuperbank előkészítése.
Szűkebbre kell húznia a pufimellényét annak, aki tisztességes helyen szeretne élni.
Az állam előbb megvette a Moltól, most húszmilliárdért eladja a statégiai gázkészleteket tároló céget. A Bártfai család jelen van az üzlet mindkét oldalán.