Úgy néz ki, nem lesz ciános aranybányászat itt sem.
Egy grafikon, két idézet.
Kicsivel délelőtt tíz óra előtt 336,3 forintot kértek egy euróért.
A stuttgarti székhelyű cégnek 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztásáért, és még 866 millió eurót a szabálytalanságul szerzett haszon ellentételezésére.
Két éve 25 ezren jöttek, tavaly 60 ezren, idén már 50 ezren.
Az 58 éves vezető 1987-ben, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének diplomáciai karán, arab-angol szakon végzett.
Feleannyi se termett, mint tavaly.
A brit polgári repülésügyi hivatal beveti a Matterhorn-műveletet a Thomas Cook szervezésében külföldön lévő kb. 160 ezer brit utas hazaszállítására.
Közös közleményt adott ki szinte az összes európai autógyártó, ilyen se történik minden nap!
Világszerte 600 ezer ember járhatott pórul, a brit kormány 160 ezer külföldön rekedt brit turista hazaszállítására készül.
Ketten is érkezhetnek a helyére.
Napokon belül bejelenthetik, hogy a Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben.
10200 milliárd forint itt is, ott is.
Csak tartalékhelyszín lesz az Európa-bajnokságon, de ettől még megér 24 milliárdot.