A gazdaszervezet szerint ez még a vevőkkel szemben is tisztességtelen.
Sájer Gábor 2012-től vezette az Eliost, Tiborcz kiszállása után egy évvel ő is távozott. Most tíz megawattos naperőművet épít.
A stabilitás megtakarítási számlákra 2014 óta a szürke- és feketegazdaságból származó pénzeket tehették be, most kezdenek el lejárni, így már adómentesen ki lehet ezeket venni.
A piaci várakozásoknak megfelelően közeleghet a kamatemelés.
Pedig az Ingatlan.com elemzése alapján bő egy év alatt 70 százalékkal nőtt a budapesti lakáshotelek száma.
A növekedésre és a jövedelemre koncentráló gazdasági statisztikák gyakran elfedik, hogyan tékozoljuk el a vagyonunkat és a természeti erőforrásainkat. Egyre több közgazdász és klímakutató szeretne valamilyen leltárat, amiben követhetjük a természeti erőforrásaink alakulását. Ez azonban nem olyan egyszerű.
A gond abban a hármas blokkban történt, ami tavaly három "váratlan esemény" is történt.
Nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, ügyféltájékoztatási, panaszkezelési és a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt.
Ha piaci alapú lett volna a tranzakció, azzal 150 millióra árazták volna be a klub ezer forint névértékű részvényeit. Amiből húszmillió van. A Manchester United ennek kb. a harmadát éri.
Meng Van-csou nem egy márkafasiszta. A céges jobbágyait ugyanezért deresre húzták.
Emberkísérletbe fogott az egykori online újságíró-bróker: 34 évesen “nyugdíjba vonult”, azóta a befektetései hozamából él és takarékoskodik. No meg guruként beszél arról, hogyan kell nem dolgozni.
A vasúttársaság előbb karbantartással indokolta a pótlóbuszoztatást, majd elismerte, hogy az autógyártó miatt villamosítanak.
135 forintért árulják az UHT tejet, a kamara szerint lehet, hogy csak a feldolgozók akarják elsózni a maradékot.
Közben pedig arról beszélnek, hogy fellépnek a globális felmelegedés ellen, és támogatják a környezetkímélőbb technológiát.