Márciusban minden eddiginél többen igényelték a csokot.
Elindult a munkahelyteremtő bértámogatás is.
Minden tizedik dolgozójától megválik a cég.
A polgármester egyszemély dönt. Az előkészítő munkák egy része elkészült, a másik részük később lesz meg. Több millió eurót csak később fizet ki a BMW.
Az Európai Bizottság bemutatta azt a pénzügyi eszközt, amivel az Európai Unió túljuthat a válságon.
A járványhelyzetre tekintettel kapott több pénzt a Hunguest Hotels, de az nem volt feltétel, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el.
Ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de a legrosszabb esetben 16 hónapig is eltarthat a gazdaság visszaerősödése.
„Más fontos vezetői megbízatása miatt.”
Évek óta szenvednek a legtöbbször zárva tartó pavilonokkal, amiket kezdetben az egész Liget-projekt ékköveinek szántak.
136 ezer fővel kevesebb embernek volt munkája, mint tavaly ilyenkor.
2020-ban a kormányfő barátai vitték el a közbeszerzések értékének 27 százalékát. 253 milliárd forintnyi megrendelés jutott nekik április végéig. Csúcsot döntöttek a verseny nélkül elnyert munkák arányában is.
Feláll az OTP kihívója.
A jövő évi költségvetésben már 4,8 százalékos növekedéssel számolnak. A háromezer milliárd forintos járványalap valójában csak az átcímkézett egészségbiztosítási alap.
A Miniszterelnökség megerősítette, hogy Budapest kivételével már nem korlátozzák a zeneszolgáltatást a vendéglátásban.