gazdaság

Mészáros Lőrinc saját magának adta el a biztosítóját

Kemény tárgyalások lehettek.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Száz dolgozót elbocsájtanak a budapesti gyógyfürdőktől

A visszaeső turizmus és a kényszerű zárva tartás okozta deficitet nem tudja már másképp kezelni a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.

Neuberger Eszter
gazdaság

Varga Mihály: 5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben a járvány miatt

Ez viszont kell ahhoz, hogy 2-3 éven belül visszatérjen a gazdaság a járvány előtti szintre. A pénzügyminiszter szerint a válság nehezén már túl vagyunk.

Csurgó Dénes
gazdaság

A hitelmoratórium olyan, mint egy kukta, növeljük a hőmérsékletet, aztán év végén megnézzük, mi van a fedő alatt

A magyar bankrendszert sokkal jobb állapotban érte ez a válság, mint az előző, erről beszélgetett hét magyarországi bank vezetője egy konferencián. Arra számítanak, hogy a moratórium után sem lesz sokkal nagyobb a nemteljesítő hitelek aránya.

Csurgó Dénes
gazdaság

Mészáros Lőrinc építési vállalkozásai 30 milliárd forint nyereséget termeltek tavaly

Víz, gáz, milliárdok.

Botos Tamás
gazdaság

Matolcsy szerint a 40-es évekre hasonlít majd a következő évtized, de reméljük, nem annyira

A nemzeti bank elnöke pénzügyi forradalmat és deglobalizációt vizionál a következő 10 évben, amelynek Kína lesz a legnagyobb nyertese.

Csurgó Dénes
gazdaság

Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban

A Vasasnál és a DVSC-nél egymillió körül van az átlagfizetés a lap értesülései szerint. Dzsudzsák 3,65 millióért szerződhetett, a Vasasnál ennél sokkal magasabb bérek is vannak.

Magyari Péter
gazdaság

A hitelmoratóriumot igénybe vevő háztartások több mint felének törlesztenie kell januártól

752 ezer háztartásnak tart majd 2021 nyaráig a moratórium, amit most több mint másfél millióan vesznek igénybe.

Csurgó Dénes
gazdaság

2024-ig is eltarthat, mire a budapesti szállodák kilábalnak a koronavírusból

A fővárosi szállodák tübbségénél több mint 70 százalékkal esnek majd vissza idén a bevételek. A vidéki hoteleket viszont sokkal kevésbé rázta meg a járvány.

Csurgó Dénes
gazdaság

Egyik cégükből sem vettek ki osztalékot a Mészáros-gyerekek

Nem ment tavaly olyan jól, viszont többet költött "propagandára" Mészáros Lőrinc és gyerekeinek építőipari cége.

Csurgó Dénes
gazdaság

Építőipari akciócsoportot állított fel a kormány

Máris egyszerűsítenék és gyorsítanák a környezetvédelmi hatásvizsgálatokat, hatósági engedélyek kiadását. A járvány miatt.

Botos Tamás
gazdaság

A Gazdaságvédelmi Alapból 11,4 milliárd forint ment a sportakadémiák működtetésére

Logikus.

Botos Tamás
gazdaság

A kormány szerint két éven belül térhet vissza a betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer Magyarországon

Az ITM államtitkára árulta ezt el egy konferencián. Felmérték, az emberek többsége támogatna a visszaváltást.

Horváth Bence
gazdaság

A Pénzügykutató szerint 2021 végére sem éri el a magyar gazdaság a válság előtti szintet

Ha minden jól alakul, akkor is 4 százalékkal csökkenhet idén a magyar GDP.

Csurgó Dénes
gazdaság

Már kedden szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról

Az Mfor.hu több forrásból úgy tudja, hogy a kormány még hétfőn benyújtja az erről szóló javaslatot a parlamentnek.

Csurgó Dénes
gazdaság