Mindkét fél jelentősen engedett követeléseiből. Az új amerikai szankciók, és a német-francia közvetítés is sokat számíthatott a megegyezésben. Magyarországra továbbra is kelet felől jöhet a legtöbb gáz.
Pazar éve volt a miniszterelnök vejének. És még csak most jön a java, amihez állami bank óriáshitele is segíti.
Ő Mészáros Lőrinc öccse.
Kertész Balázs cége még azelőtt jó áron tudta eladni a papírjait, hogy hivatalosan lefújták volna a T-Systems felvásárlását.
Így az meg lesz tartva 2023-ban.
2020-tól csak az új marad forgalomban.
A garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik jövőre.
Világszerte.
Az állami hivatal mérései szerint javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt a fogyasztás is tavaly.
Csak idén 585 milliárd forint értékű német fegyvert vett az Orbán-kormány.
Tudják, erre kobozták el egykor a magánnyugdíjpénztári pénzeket, és harsogták utána, hogy sikerült is lecsökkenteniük.
A Fidesz-holdudvar informatikai cége a Diákháló programba száll be.
Boldog karácsonyt!
Amiket korábban jellemzően tárolóként hasznosítottak.