Novák Katalin jelentette be az új szabályt.
Egyelőre az amerikai irodáikban küldték körbe a tájékoztatót, hogy a járvány után se lesz muszáj mindenkinek bejárnia.
2012-ben az FHB valahonnan be tudott húzni 30 milliárd forintot, ezzel jó nagy lyukat betömve az alaptőkéjén. Sejthető volt, hogy a magyar kormány segítette ki az akkor még Orbán kedvenc bankárának számító Spéder Zoltánt. Ebben a cikkben azt írjuk le, hogy került a pénz az FHB-hez.
Korábban is megpróbálta a kormány a Ferihegy üzemeltetését megszerezni.
Több borsodi gazdálkodó meglepődve tapasztalta, hogy a kormány beruházási célterületté nyilvánította a földjét, miután nemet mondtak egy vállalkozó ajánlatára.
A pénzügyminiszter és a miniszterelnök tanácsadója beszéltek a válságkezelésről. Sok konkrétum nem derült ki, annyi látszik, hogy a lakásépítések és az állami beruházások felpörgetésében látja a kiutat a kormány.
Vélhetően egy tobzoska miatt.
Mert az orosz állami óriásvállalat Varsó jóváhagyása nélkül építi ki az új gázvezetéket. De nem valószínű, hogy lesz ennek komoly következménye.
A Világbank szerint a járvány miatt 2021-ben 150 millió embernek kell majd kevesebb, mint napi 600 forintból megélnie.
A szabadságharcos kormány elfogadja a pénzt.
A járvány második hulláma egyre inkább meglátszik a nemzetközi devizapiacon.
Fél év alatt 206,6 milliárd forintot.
A legnagyobb a csökkenés a belső kerületekben. Az Airbnb-s lakások érezhetően megjelentek a piacon.
Az mfor összesítése szerint sok a Fidesz-közeli, és egyébként is tőkeerős cég a kedvezményezettek között.
A koronavírus a gyárakat is bénítja.