A kenyérinfláció inkább 100 százalékos, de az átlagok alapján számolt éves infláció az élelmiszereket tekintve jelenleg 54,3 százalék.
A kampányvlogolás és filmgyártás után ingatlanozni kezdett.
De Jellinek Dániel továbbra is érdeklődik a Fortenova iránt.
Egyelőre a gyártást folytatják.
Ellenben virágzik a használtcikk-kereskedelem. Az infláció miatt elképesztő vagyonok maradnak a boltban.
A miniszter azt mondta, a kormány nem folyik bele a bértárgyalásokba, most mindenkinek egyedi döntést kell ebben hoznia.
Az Eximbank mint legnagyobb hitelező nem fogadta el a Tungsram adósságrendezési ajánlatát.
Így akarnak a villamosenergián spórolni.
Tavaly 4,3 százalékkal nőtt, és meghaladta az 1,66 milliót az eladott új járművek száma, idén az első 10 hónapban összesen 502 474 új járművet értékesítettek.
Kis és közepes vállalkozások keresik a lehetőségeket.
Az energiatakarékos közvilágítás megoldása után most egy állami milliárdokat megszerző debreceni szállodaépítésbe szálltak be közösen.
Hétfő délelőtt 400 forint alatt volt az árfolyam, ilyen szeptember 20-a óta nem volt.
A Portfolio kutatásából kiderül, mekkora tartalékuk van a magyaroknak és mibe fektetik a pénzüket.
Bruttó 260 ezer forint havonta, ennyit kap a teljes állásban levők 20 százaléka.
A K-Monitor szerint egy új törvényjavaslat miatt lehet, hogy ez lesz az utolsó év, amikor valamennyire még átlátható, ki mennyi pénzt kap a földjei után.