gazdaság

15,75 millió forintra bírságolta az MNB a Tiborcz Istvánhoz köthető Equilor Befektetési Zrt.-t

Az MNB megállapítása szerint az Equilor bizonyos ügyfeleknél nem tett eleget az előzetes tájékozódási kötelezettségének, illetve a befektetési tanácsadásban olyan származtatott pénzügyi eszközt ajánlott részükre, amely számukra nem volt alkalmas.

Mészáros Juli
gazdaság

Nagy Márton bejelentette: újabb gyármentő programot indít a kormány

A két részből álló program 2023. január 1-jén indul.

Boros Juli
gazdaság

Kis kikötő, nagy felelősséggel

A moldovai Giurgiulesti alig fél kilométer hosszú, de ez az ország egyetlen tengeri kijárata, és itt kerüli meg az ukrán fekete-tengeri kikötők blokádját a háború dúlta országból származó gabona.

444.hu
háború

Az Alkotmánybírósághoz és Strasbourghoz fordulnak a független benzinkutasok

Az FBSZ számításai szerint az árstop bevezetése legalább százmilliárdos veszteséget okozott a kiskutasoknak.

Boros Juli
gazdaság

181 milliárd forint kifizetését hagyta jóvá a kormány a rezsivédelmi alapból

Az összeg nagy része a „Rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások” jogcímcsoporthoz került.

Mészáros Juli
gazdaság

Változtatott a kormány a légitársaságokat érintő különadón

A repülők szén-dioxid-kibocsátási értékétől függ, hogy mikor mennyit kell fizetni.

Mészáros Juli
gazdaság

Országos Kereskedelmi Szövetség: Lehetetlen egyetlen éjszaka alatt felkészülni az új árstopra

A boltok dolgozói már rég hazamentek, amikor a tojás és a burgonya hatósági áráról szóló rendeletmódosítás hatályba lépett.

Boros Juli
gazdaság

Krumpliból eddig is hiány volt, behozatal nélkül nem boldogul az ország, gond lehet a hatósági árból

A madárinfluenza miatt kevesebb a tyúk, így a tojás is. Az import a forgalom mintegy 25 százalékát biztosította eddig.

Vég Márton
gazdaság

Egyetlen nap alatt zuhant a mélybe a kriptovilág legismertebb arca, 15 milliárd dolláros vagyona is odalett

A kriptovilág ünnepelt sztárja, Sam Bankman-Fried pillanatok alatt bukott el mindent, és ez komoly hullámokat vethet. Az is eldőlt, hogy régi riválisa, Changpeng “CZ” Zhao lesz ezentúl a legbefolyásosabb szereplő a kriptopiacon.

Horváth Bence
gazdaság

A Meta elbocsátja több mint 11 ezer munkatársát

A 13 százalékos leépítésen túl az új munkatársak felvételét is szüneteltetik 2023 második negyedévéig.

Király András
gazdaság

Mégis meghosszabbítaná a kormány Paks 1 üzemidejét

Eddig azt mondták, hogy a törvény erre nem ad lehetőséget, és úgyis jön Paks 2. Most azonban megteremtik a feltételeket. Tíz vagy húsz évvel tolnák ki a működési engedélyét.

Magyari Péter
gazdaság

Nem megfelelően előzte meg a terrorizmusfinanszírozást és a pénzmosást a Takarékbank

Az MNB 42 millió forintra bírságolta a hiányosságok miatt.

Király András
gazdaság

Árstopot vezetnek be a friss tojásra és az étkezési burgonyára

Az infláció megfékezéséhez szeretne hozzájárulni a kormány.

Király András
gazdaság

Mészáros Lőrinc belevág az energiakereskedelembe

Hogy biztosítsa termelővállalatai kiszámítható és stabil energiaellátását.

Király András
gazdaság

Ez tényleg látszik még a Holdról is: 21,1 százalék az infláció

Az élelmiszerek ára kerek 40 százalékkal emelkedett. Gyakorlatilag bármire ársapkát húzhat a kormány, bár az eddigi intézkedések nem bizonyultak alkalmasnak.

Vég Márton
gazdaság