gazdaság

Rekordveszteséget termelt és csigalassúsággal növeli csak bevételeit az Uber

Egyszerre két negatív rekordot jelentettek be negyedéves beszámolójukban.

Király András
gazdaság

Hónapok óta üresen áll Vajna Tímea gyémántboltja

Májusban az összes alkalmazottat elküldték.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Az Agrárkamara szerint a Lidl-nek nem kellene olcsón adnia a dinnyét, a Lidl szerint sok a dinnye, és a termelők kérték, hogy adják el

A 2019 Nagy Honvédő Dinnyeháború.

erdelyip
gazdaság

Mintha valakinek hiányzott volna, megérkezett az infláció

Az átlagos drágulás 3,3 százalék volt, de az élelmiszerek, amiket kénytelenek vagyunk megvenni, már 6 százalékkal drágultak.

Király András
gazdaság

Jövőre indulhat a budapesti olajláz!

Koncessziót írtak ki az ún. "Érd szénhidrogén koncessziós területre", amely Budapest jelentős részét is magában foglalja. Jöhetnek a belvárosi fúrótornyok?

Király András
gazdaság

Tízezrekért visznek bevásárolni az uzsorás sofőrök

Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni. Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle.

444.hu
gazdaság

A legnagyobb multik is egy szigetszentmiklósi garázsban fejlesztett ötletet másolnak

Sebő Gyula és Bakos Anikó egy fűtetlen helyiségben alapozta meg a mostanra globális márkává fejlődött Julius K9-t.

Király András
ÁLLAT

Szeptember 1-től elvben már nyomon követhetjük, hogy hol jár a postára adott küldemény

A valamiért "elektronikus kézbesítési rendszernek" nevezett fejlesztés összesen 4,3 milliárd forintból valósul meg.

Király András
gazdaság

A Fővárosi Törvényszék másodfokon is jóváhagyta, hogy üzemeljen a Bige Holding szolnoki műtrágyagyára

A cég gyárának működési engedélyét a megyei katasztrófavédelem visszavonta, mert ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, így ott szerintük a biztonságos működés feltételei nem adottak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Leépítésekre készül a Bosch, mert az autógyártás stagnálására számít a következő években

Az idén eddig Európában, Indiában, Kínában, az USA-ban, „gyakorlatilag mindenhol visszaesés volt”, helyenként 10 százalékot meghaladó mértékben – közölte a világ legnagyobb autóipari beszállítójának vezetője.

Herczeg Márk
külföld

Mészáros Beatrix a piaci verseny tisztességtelen befolyásolásáról írta a szakdolgozatát

Hogy juthatott eszébe ez a téma Mészáros Lőrinc lányának?

Urfi Péter
gazdaság

A Magyar Nemzet arról ír, hogy brutálisan megnőtt a zöldségek ára

Érdekes adatok a kormánylapban: a paprika és a paradicsom 70-80 százalékkal drágult egy év alatt.

Urfi Péter
gazdaság

Az Orbán-kormány láthatatlan embere

Az állami vagyon kezelésével megbízott Bártfai-Mager Andrea kerüli a nyilvánosságot, még sorosozni és brüsszeleznie sem kell. De a háttérben az ő dolga a Mészáros-féle szuperbank előkészítése.

Haszán Zoltán
politika

A duplájára drágultak a luxuslakások

Szűkebbre kell húznia a pufimellényét annak, aki tisztességes helyen szeretne élni.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Húszmilliárdos gáztárolóüzlet: az eladót Bártfai-Mager miniszter felügyeli, a vevőt a férje irányítja

Az állam előbb megvette a Moltól, most húszmilliárdért eladja a statégiai gázkészleteket tároló céget. A Bártfai család jelen van az üzlet mindkét oldalán.

Haszán Zoltán
gazdaság