gazdaság

Vezetők távoztak a Gazpromtól

Leváltották Alekszander Medvegyevet, a Gazprom igazgatótanácsának alelnökét, aki eddig a külső piacokért felelt.

Herczeg Márk
külföld

Egy nyugdíjasnak 60 forintot postázott ki a nyugdíjfolyósító

A postás sem tudta, miért.

Herczeg Márk
gazdaság

Eljárást indított a GVH a KiwiSun ellen, mert szoláriumaikat „zöld bioszoláriumként” reklámozták

Mintha a szolárium valami nagyon természetes dolog lenne.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Rekordszinten a Belügyminisztérium költségvetése

Tavaly év közben több mint 400 millió forinttal nőtt a költségvetésük.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A Magyar Nemzet (tehát a kormány) szerint vizsgálat indulhat a Spar ellen, mert túl keveset fizetett a dolgozóinak

A lap azt írja, volt olyan dolgozó, aki hónapok alatt több százezer forinttól esett el az áruházlánc bérezési gyakorlata miatt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Az elakadt bértárgylások miatt sztrájkbizottságot alapítottak a Hankook dolgozói

A cégvezetés nem jelent meg a szerdai konzultáción.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Felminősített a Fitch

Nem hiába dicsérte Orbán a reggeli interjújában Varga Mihályt úgy, hogy "karcagi ember, az sem New York."

Botos Tamás
gazdaság

Megállapodtak a béremelésről a Suzukinál

Az átlagosan 18 százalékos alapbéremelés mellett új juttatásokat is bevezetnek.

Botos Tamás
gazdaság

Sztrájkra készülnek a paksi atomerőmű fegyveres biztonsági őrei

Azokat szervezi ki az MVM, akik a nukleáris létesítmény biztonságáért felelnek.

Botos Tamás
gazdaság

Szédítő grafikon a világgazdaság átalakulásáról

Nem hiszed el, hogyan előznek a techcégek! Nem létező íveket használnak.

Urfi Péter
gazdaság

Mészáros Lőrinc egy féldisznót ajándékoz a Mátrai Erőmű minden dolgozójának

A tavaszi ünnepekre való készülődés jegyében.

Urfi Péter
gazdaság

Mészáros Lőrinc a nevére vette Simicska mezőgazdasági cégét

A fiát ültette a Mezort vezetésébe.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Ezerszer menőbb lesz az állami nyaralóhajóval veretni a Tiszán, mint bármelyik kokszos motorcsónakkal

Bemutatták a legszürreálisabb, ugyanakkor legrokonszenvesebb állami programhoz megvásárolt hajókat. Vízibusz méretű hajókkal csapathatjuk a Tiszán és a Bodrogon jogsi nélkül, a tetőről vezetve.

Szily László
gazdaság

Majdnem 18 ezer lakás épült tavaly

Egy év alatt 22 százalékos emelkedés.

Urfi Péter
gazdaság

Sztrájkra készülnek a postások

Béremelést követelnek az állami cégtől.

Botos Tamás
gazdaság