Kézi csomózású, vastag és színes gyapjúszőnyegeket vásárol az Országgyűlés Hivatala, 136 millió forintért.
Már több mint 550 milliárd forintot költöttek egészségügyi eszközbeszerzésekre.
A dohányáru meg 10 százalékkal.
Pereskedhet a családi vagyonról Mészárosné Kelemen Beatrix, de nem éri meg. Innentől viszont részben a férje kegyén múlik, mennyit tarthat meg a közös vagyonból. Pár fontos cégben még mindig ott van a neve, de biztos marad jól menő saját vállalkozás is a válás után.
Bonyolultnak látszó manőverekkel, nagyon sok pénzre húzta le Magyarországot Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőmű körüli kavarásával. Megvette az állam elől olcsón, kivette belőle az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.
Október 8-ig lehet rá ajánlatokat tenni.
A – csak nevében – Felcsuti, a Csányi és a Schmidt család is szép vagyont halmozott fel a Forbes listája szerint.
De aztán vissza kell fordulni az egyensúlyhoz.
Mellette Barna Zsolt az új megabank alelnöki pozícióját is megkapta.
A hónapban már másodszor.
Az ország másik végében laktak, alig jártak a helyszínen, mégis eltettek 13 milliót a 35-ből Hadházy képviselő szerint.
A vállalkozók között ott van a jachttulajdonos Szíjj László is.
Idén majdnem megduplázta a vagyonát, pedig eleve ő volt a leggazdagabb a világon. Zuckerberg is szintet lépett.
A kiesést csak részben kompenzálták a szokásosnál magasabb árak.
Az Államadósság Kezelő Központ 1890 milliárd forintról 3600 millárdra módosította az előrejelzését.