Az európai repülőgyártó egy sor országban fizetett ki kenőpénzt megbízásokért cserébe.
A Portfólió értesülése szerint ezzel az ajánlattal várta a Pénzügyminisztérium a tartozásukat követelő cégeket.
Akadozik a beszállítás.
Ez a legrosszabb eredmény 2016 óta.
A hulladékkezelők január óta át sem veszik a papírt, mert sem tárolni, sem eladni nem tudják az újrafelhasználó papírgyáraknak.
1,7 milliárdos vesztesége lesz az Alföldvíz Zrt.-nek, Békéscsaba, Békés és Mezőhegyes biztosan nem száll be.
Máltával holtversenyben az utolsó helyen.
A NAV egy "szárazbélyegzővel hitelesített igazolást" ad.
A történelmi mélypont tegnap volt: 338,74 forint ért egy eurót.
Maximális sebességet ígértek egy kampányban, ez azonban valójában nem jelentette a lehető leggyorsabb szolgáltatást.
A költségvetés társaságiadó-bevételei utoljára 2000-ben voltak alacsonyabbak, mint tavaly.
Persze Tállai nem erről beszél, csak nem használja megfelelően az általa felügyelt szektor jogi fogalmait.
Az ENSZ azonnali nemzetközi fellépést sürget, hogy elkerülhető legyen a katasztrófa.
Ez a közrendőrök fizetésének duplája.
A legnagyobb kedvezményezett a Mol volt, ami 11,7 milliárd forintot kapott, munkahelyenként 68 milliót.