gazdaság

A kormány a szegényebb, ellenzéki vezetésű városok helyett a gazdagabb, fideszesekhez irányítja az uniós támogatásokat

A 2019-es választás óta a fideszes vezetésű megyeszékhelyekre lakosonként 45 ezer forintnyi forrást juttattak, az ellenzéki vezetésűeknek viszont csak lakosonként húszezer forintot.

Király András
POLITIKA

Sosem leszünk gazdag ország, amíg az államból élnek a hazai vállalkozások

A magyar gazdaság teljesítménye eddig sem volt kiemelkedő, csak közepes, de a következő tíz évben ezt a tempót sem lehet tartani, ha nem változtatunk. Az Egyensúly Intézet javasol.

Uj Péter
gazdaság

A 100 négyzetméter alatti üzletekben egy vevő tartózkodhatna 5-10 négyzetméterenként az iparkamara javaslata szerint

A bevásárlóközpontokat és a plázákat egyedileg szabályoznák.

Czinkóczi Sándor
járvány

Gerendai Károly: Mintha nem értené a kormány, hogy sok vállalkozás az utolsó utáni pillanatban van

Az üzletember azt is mondta, jó lenne, ha az állami segítség nem szűnne meg azonnal a nyitással együtt.

Kiss Imola
gazdaság

Négy százalék körül lehet az infláció az MNB szerint

Nagyrészt az üzemanyagok drágulása és az adóváltozások miatt.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

4,6 milliárd forintot ad a kormány a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének kiviteli terveire

A 2021 és a 2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban valósulna meg a beruházás.

Fődi Kitti
gazdaság

Mégsem épülhet meg a Balatonvilágosra tervezett szállodamonstrum

Hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben egy új rendelet.

Fődi Kitti
gazdaság

Tállai András úgy látja, a magyar kormány nagyon jól megvédi a gazdaságot a járványtól

Irigylésre méltó az államtitkár optimizmusa.

Boros Juli
gazdaság

Heti 80 órás munkaóra-limitet akarnak a Goldman Sachs pályakezdői

Egy belső felmérésben a bank fiatal munkavállalói embertelen viszonyokra panaszkodtak.

Horváth Bence
gazdaság

A versenyhivatal vizsgálja a gyógyszer-nagykereskedői rendszert

A két legjelentősebb hazai gyógyszer nagykereskedőnek ezek a patikai együttműködések a hazai gyógyszertárak jelentős részét, több mint 60 százalékát érintik – közölte a versenyhivatal.

Herczeg Márk
gazdaság

Az MNB szerint törvénysértő lehet a Revolut tervezett áremelése

A magyar jegybank a céghez és a litván nemzeti bankhoz fordult az áprilisra tervezett változások miatt.

Horváth Bence
gazdaság

Csúszik és persze drágul a Néprajzi Múzeum építése a Városligetben

Talán jövő márciusban átadják.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

A négynapos munkahéttel kísérleteznek Spanyolországban

"Ez egy olyan ötlet, aminek eljött az ideje" - mondta a kísérletről a 32 órás munkahét gondolatát felvető balos párt, a Más País elnöke, Iñigo Errejón.

Király András
külföld

Százmilliókért fúrt lyukak és fura offshore cégek is feltűnnek annak a cégnek a történetében, amelytől a kormány a kínai vakcinákat veszi

A kínai vakcinákat szállító cég a kormánnyal kötött szerződéssel tizenhatszorosára emelte az árbevételét. A Danubia Pharma korábban egy kifizetett, de meg nem valósul uniós projekt kapcsán került a hírekbe, egy ideig pedig egy olyan cég volt a tulajdonosa, amit egy Seychelles-szigeteki stróman alapított.

Csurgó Dénes
gazdaság

Mészáros Lőrinc holdingja az MNB kötvényprogramjának köszönhetően vehette meg a Tigázt

1,2 millió háztartás gázellátását biztosíthatja.

Czinkóczi Sándor
gazdaság