Délután összenyaklott, azóta erőlködik.
Ilyen a főváros legmagasabb épülete, a MOL Campus, és ilyen volt a csütörtöki átadó.
A felcsúti csoda ezután fix beszállítója lehet a MÁV-nak.
Szellősebb a közlekedés, de az üzemanyaghiány sem szűnt meg egyik pillanatról a másikra.
A novemberi inflációs adat nem tett jót az árfolyamnak.
Évek óta csődközeli állapotban van a cég az orosz és ukrán tulajdonosok vitája és a komoly adósság miatt.
Az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett novemberben. És még nincs vége, a hatósági benzin kivezetése decemberben rátesz még egy lapáttal a pénzromlásra.
A KSH ma közli a fogyasztói árak októberre vonatkozó változásait.
A kormányrendelet szerint december 8-tól 40 százalékról 95 százalékra nő az adó mértéke.
A miniszter szerint a kormány a 11 pontos akciótervvel és az új hitelprogramokkal kerülné el a recessziót.
Az extraprofitot elvonják, erre reagált a piac.
A kormány nagyon próbálja sulykolni, hogy a szankciók miatt szűnik meg az olcsó üzemanyag korszaka. Pedig a magyar ellátásban a háború előtt bevezetett ársapka okozott igazi gondokat, a szankciók hatását csak februárban érezte volna meg a Mol.
Két lépcsőben, együttesen 24 százalékos béremelésről állapodtak meg a dolgozókat képviselő szakszervezetekkel.
A kormány egy az egyben az olajszankciókra keni a benzinhiányt. Este 11-től 651 forint egy liter benzin és 699 egy liter dízel a Mol benzinkútjain.
Csak saját szervezésű szállítással fogadnak be rendeléseket kedd 17 óra és vasárnap éjfél között.