Nem mindenkinek volt nehéz év 2022.
Abban az évben kényszerültek leállítani több tucatnyi nukleáris blokkot Franciaországban, amikor soha nem látott válság sújtotta az európai energiaipart. Az ottani példa intő jel: muszáj több lábon állni az energiatermelésben, nem célravezető mindent egyetlen technológiára feltenni.
A szankciók, ugye, nem működnek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, kezdenek összeállni hozzá a szükséges feltételek.
Közben a fideszes polgármester próbálta nyugtatni a kedélyeket.
Literenként több mint száz forintot lehet spórolni a határon túli tankolással.
Válság? Milyen válság?
Félmillió tonna nyersolaj érkezhet a Janaf rendszerén.
A kínai Covid-helyzet erre is hatással lehet.
Csak novemberben 1,3 milliárd eurós volt a deficit. Az első 11 hónapban rekordra hízott a hiány.
Aláírták a szerződést.
„Emelkedett a cukor, a koncentrátum, a szénsav és a kávé ára is, mondhatni a termékeink előállításhoz szükséges összes alapanyag jelentősen drágult” – mondja a magyarországi cég ügyvezető igazgatója.
A kormány 425 millió eurós, azaz közel 170 milliárd forintos hitelkeret biztosítását hagyta jóvá a Magyar Fejlesztési Banknak, a tőkekövetelés 80 százalékának állami kezességvállalása mellett.
Európa legnagyobb inflációja rárúgta az ajtót a magyar fogyasztókra, látványosan kevesebb fogy műszaki cikkekből, bútorokból és gyógyszerből is.
Előrejelzésük szerint nem sok további válságot bír el a világgazdaság. A kisebb, feltörekvő országok különösen sérülékenyek lehetnek.