Szalkszentmártonban egy házaspár nyerte a trafikpályázatokat. Mindkét boltot a saját házukban, egymás mellett nyitották meg. Azt mondják, így majd nem kell soha sorban állni.
Vasárnap este Brazília jobban elverte Xavit és Iniestát, mint két hónapja a Bayern München. 90 perc kellett a brazil önbizalom visszanyeréséhez, és az egész világ örülhet annak, hogy jövőre nagyon jó vébénk lehet, négy fantasztikus csapattal.
Emléket állítottunk a nagy térképkészítési láznak. Összeszedtük az összes trafiktérképet, illetve az a trafikkereső appokat. Utóbbiból hármat találtunk, van jó is.
A Velencei-tónál kész kirándulás lesz egy doboz cigi beszerzése. Bezzeg a Bartók Béla út a dohányosok paradicsoma.
Félórás filmben mutatjuk meg, hogyan rendezte Alföldi Róbert első darabját igazgatóként a Nemzetiben. Mellé interjú a film készítőjével, Mahler Tamással. Alföldiről, Nemzetiről, Vidnyánszkyról.
Még a július 1-i hivatalos nyitás előtt sikerült felkeresnünk egy már működő trafikot. Ami pont úgy néz ki, mint egy átlagos sarki kisbolt, és semmi nem utal benne arra, hogy ehhez kik és mit követtek el.
Csak Nemzeti Dohányboltokban lehet majd cigit venni. MI értelme volt a törvénynek, honnan indultunk, és mi lesz még ebből?
Persze a Névértékelő eredménye nem Kovács Lászlón, Kövér Lászlón, L. Simon Lászlón és Puch Lászlón múlt, hanem Botka Lászlón.
Az utolsó nem nemzeti trafik bezárása után Budapest lángba borul. Az utakat lefűrészelt tetejű Berlingók uralják, a várost a maffia. Szükségállapot!
Másnapos vasárnap délelőttre rakott össze válogatást a Flash frontembere. Ritka, amikor John Zorn megváltásként érkezik, de van ilyen.
Arra kértük olvasóinkat, hogy jelöljék be, hol lehet szexelni a Margitszigeten. Mi is meglepődtünk, de egy csomóan bejelölték.
Aaron Hernandez karrierje nehezen indult. Aztán amikor végre egyenesbe jött, letartóztatta a rendőrség. Nagyon úgy tűnik, hogy kivégezte egy barátját, és talán két másikat is megölt.
Heisler András új Mazshisz elnök reformokat ígér a zsidó közösségnek. Ehhez viszont le kéne nyomnia a 22 éve regnáló Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatót.
Benzinhiány van Egyiptomban. Az egy éve hatalmon lévő elnök, Mohamed Murszi hívei szerint ellenfeleik szabotálják a szállítást, hogy szítsák az indulatokat. Murszi ellenfelei szerint pont az elnök babrál a benzinnel, hogy a tüntetők ne juthassanak üzemanyaghoz.
Ma már a média több mint felét uraljuk. Olyanokat kellett csinálnunk, mint egy bulvárlapnak, mert a Fidesznek nagyot kellett nyernie. Aki jobban meg tudja győzni az embereket, azé a hatalom. Több jobboldali milliárdos kéne a sajtóba. Erről beszélt Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője.