67 évet élt.
Paul Allen találta ki a cég nevét is.
Csak a 444 kis szerkesztőségéből ketten nem fogunk soha többé Nemzeti Sportot venni emiatt. Hozzá méltó nekrológgal búcsúzunk a Mestertől, a Legnagyobbtól.
A Nobel-díjas fizikus 96 éves volt.
Az örmény családból származó francia énekes pályafutása alatt több mint 180 millió lemezt adott el. 94 évesen halt meg, még pár hónappal ezelőtt is turnézott.
A balesetben meghalt magyar mesehős 18 éves kutyáját újra kellett éleszteni. Újabb részletek derültek ki az ütközésről és a rákövetkező napok eseményeiről.
A hippikorszak legendás zenekarának énekes-gitárosa 76 éves volt.
Aki csak találkozott vele az út mentén, egyből megkedvelte. Magyar olvasóink és külföldi bloggerek emlékeznek a mesehősként élt vándor csepűrágóra, aki saját készítésű ökrös szeketén járta a világot, míg el nem gázolta egy 90 éves francia sofőr.
Párbajtőrben 3 csapat- és 1 egyéni aranyat nyert, sőt 3 tanítványa is olimpiai bajnok lett.
Az urbanistaként is jelentős Paul Virilio 86 éves volt.
Soha nem játszott más csapatban, csak a Fradiban. Van olyan rekordja, amelyet máig nem tudtak megdönteni.
Henrik herceg egy utolsó hisztivel búcsúzott: nem akart a felesége mellett nyugodni.
A 26 éves rapper valószínűleg túladagolta magát.
A színész 82 éves volt.
A mostani elnököt nem hívták meg a Capitoliumban tartott szertartásra, ahol beszédett mondott Bush és Obama is.