hablaty

Szili Katalin kiszámolta: Trianon óta nem volt ennyire egységes a nemzet

Saját élete a legjobb példa erre, hiszen Kádár alatt az MSZMP-ben, Gyurcsány alatt az MSZP-ben politizált, Orbán alatt meg a KDNP-ben.

Urfi Péter
hablaty

Szijjártó nem az orosz inváziót, hanem a brüsszeli szankciókat hibáztatja a Sberbank bedőléséért

A szankciókat amúgy megszavazta a magyar kormány.

Urfi Péter
hablaty

Orbán megfejtette, miért lett nemzetközi balhé a homofób törvénymódosításokból: Soros-hálózat

Szerinte a holland miniszterelnök pedig úgy viselkedik, mint egy gyarmattartó.

Czinkóczi Sándor
hablaty

Reflexből álhírezni kezdett az államtitkár, amikor azokról kérdezték, akiknél a második oltás után sem indult be az antitest-képződés

Rétvári Bencének szinte mindenre van válasza. Szinte mindig ugyanaz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Amiben a kormánynak igaza lett: jobb, ha a járványügyi szakemberekre hallgatunk

Nem pedig a kormánypárti propagandát terjesztő, összevissza beszélő politikusokban bízunk.

Herczeg Márk
hablaty

Kósa Lajosnak az a jó híre a vendéglősöknek, hogy a magyar emberek márciusban is nagyon éhesek lesznek és szeretnének sört inni

Ha addig talpon maradnak, akkor felpörög a piac. De azt ő sem tudta megmondani, mikor kaphatják meg a beígért bértámogatást.

Czinkóczi Sándor
hablaty

Gulyás még a kormányszóvivőnek sem árulta el, hogy lehet-e majd a háziorvosoknál is regisztrálni az oltásra

Pedig Szentkirályi Alexandra kétszer is feltette neki a kérdést.

Czinkóczi Sándor
hablaty

A magyar kormány arra jutott, hogy már George Clooney is Soros György politikai szándékát hajtja végre

Már a Vészhelyzetben is gyanús volt.

Czinkóczi Sándor
hablaty

A kormány elmagyarázza, miért nagyszerű hír, hogy 20 éve nem jelentkeztek ilyen kevesen egyetemre

Az év egyik sajtóközleménye az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.

Urfi Péter
hablaty

Orbán reggel bemondta a rádióban, hogy második Soros-terv, délutánra mindenki tudta, mi a dolga

Egyszer már próbáltak remake-et csinálni a nagy klasszikushoz, de azt elsodorta a túlóratörvény.

Czinkóczi Sándor
hablaty

Hollik István: „Ne az emberekkel fizettessék meg a klímavédelmet!”

Arra nem tért ki, hogy az állatok vagy a növények állják-e a cechet helyettünk.

Urfi Péter
hablaty

Kásler miniszter: A „napnyugat alkonya mellett keleten kel fel nap”

A keleti népeknek nincsen identitászavara, ezért olyan szuper arrafelé minden.

Urfi Péter
hablaty

Megkérdezték Rogánt, mennyit költött a kormány a Soros-ellenes kampányra. A válasz: Soros

Az nem derült ki, hogy „mennyit költöttek a Fidesz számára tökéletes ellenségkép megalkotására”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kocsis Máté szerint zavar- és hisztériakeltést művelt Varju László, amikor megrángatták a biztonsági őrök

A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, arról szóltak az MTVA-ban történtek, hogy: Soros, bevándorlás.

Herczeg Márk
politika

Egy döbbenetesen igaz mondat a kormánymédiából: „A Fidesz régóta él a közösségi finanszírozás adta lehetőségekkel”

A Magyar Idők véletlenül megírta az „elvesztette közpénz jellegét” 2019-es verzióját.

Herczeg Márk
POLITIKA