Nem sok idő kell ahhoz, hogy az emberi beavatkozástól teljesen független harcászati robotok jelenjenek meg a világ hadszínterein. Míg azonban pl. a taposóaknákkal kapcsolatban élnek a nemzetközi egyezmények, a gyilkoló robotok szabályozásáról eddig nem volt szó. Ősszel megy a téma az ENSZ elé.
Harry herceg is éppen akkor és ott szolgált, amikor a brit katonák meggyalázták az elesett tálibok holttesteit.
Két jemeni akart elrabolni két amerikai katonát, ám nem sikerült a merény, a CIA-ügynök és az alezredes lelőtte a támadokat.
Úgy látszik, május 9-én nemcsak az 1945-ös náci németek feletti, hanem a márciusi Ukrajna feletti győzelmet is megünnepli.
Az oroszok mellett. Az ukrán kormányerők több mint 30 terroristát megöltek a Szlovjanszkban.
A dél-szudáni polgárháború egy csatája látszik rajta, illetve ahogy azt az ENSZ békefenntartók röhögcsélve veszik fel egy telefonnal.
Személyesen hagyta jóvá az európai megfigyelők elengedését, pedig korábban azt mondta, semmi irányítása nincs a fegyveresek fölött.
Miközben Odessza lángolt, az országok az ENSZ-ben a megmerevedett álláspontjaik mögül kiáltották a pusztába a szavakat.
Az ideiglenes ukrán elnök szerint a hadműveletben sikerült jelentős veszteségeket okozni
Ennél háborúbb most már nehezen lehet.