háború

A dzsihádisták lefejezték a második amerikai túszukat is

Steven Joel Sotloffot egy éve rabolták el Szíria északi részén, ő is azoknak a szélsőségeseknek a fogságában volt, akik két hete lefejezték James Foley-t.

erdelyip
háború

Nem hagyhatjuk, hogy Európa megint egy nyílt, vérző sebbel éljen évtizedekig

Egy lengyel kiáltvány járja be Európa vezető lapjait. Európa soha többet nem lehet olyan önző, és olyan rövidlátó, mint Hitlerrel szemben volt, írják a szerzők. Pedig a helyzet szerintük most is hasonló.

plankog
háború

A NATO egy lándzsahegyet vet be Putyin ellen

Így nevezte a főtitkár azt a a kifejlesztendő, több ezer fős erőt, aminek különböző tagországokhoz tartozó katonái egymást rendszeresen váltva tartózkodnak majd a keleti tagállamokban. Közben újabb szankciókra készülnek Oroszország ellen.

Herczeg Márk
háború

Az orosz külügyminiszter felszólította Kijevet, hogy vonuljon vissza

Onnan, ahol „civileket sebesíthetnek meg”.

Herczeg Márk
háború

Ennyi maradt a lebombázott gázai negyedből

Légifelvételen a pusztítás képei a területen, amit talán a legtöbb bombatámadás ért.

plankog
háború

Az 5 legrosszabb magyarázat, miért vannak orosz katonák Ukrajnában

Azok nem katonák, csak nyaralók. Vagy csak véletlenül vannak ott. És amúgy is, ez csak egy kép egy videójátékból. Ezeket mind elmondták orosz tisztviselők.

plankog
háború

Már az ostromra készül Mariupol lakossága

A civilek megunták, hogy otthon a hajukat tépjék a híreket hallgatva. Zászlóaljakba szerveződtek, és várják az orosz tankokat.

Tbg
háború

Végvári hírek itthonról: Az Ostrom elkezdődött, a diósgyőri vár felépült

Magyarország sem nézi tétlenül a háborús készülődést.

Tbg
háború

„Badarság, hogy én Ukrajnába viszem a magyar tankokat”

Megszólal a cégvezető, akit az orosz külügy azzal vádol, hogy magyar T-72-eseket segít eladni az ukrán hadseregnek.

Sarkadi Zsolt
háború

A NATO szolidáris Ukrajnával

Haszán Zoltán
háború

Mégsem hallgatnak Putyinra a szakadárok

Megnyitottak egy menekülőfolyosót a kelepcébe esett ukrán katonáknak. De aztán rájuk lőttek.

Haszán Zoltán
háború

Sosem rejtettük véka alá, hogy sok orosz van köztünk

Ezt mondja az oroszpárti kelet-ukrajnai szakadárok vezetője. Három-négyezer orosz önkéntesről beszél.

plankog
háború

Másfél milliárdot követelnek a dzsihádisták egy amerikai túszukért

erdelyip
háború

Kiszabadult egy amerikai újságíró Szíriában

erdelyip
háború

Fontos szír katonai bázist foglaltak el a dzsihádisták

erdelyip
háború