háború

A brit hadsereg kiképzői Ukrajnában oktatják a katonákat a háborúra

anarki
háború

Iszlám Állam rettegj!

Markó Ferkó
háború

Tovább pusztulnak a felbecsülhetetlen értékű történelmi értékek Irakban

Most Szaddam Husszein tikríti sírját tették a földdel egyenlővé. Mondjuk ezért lehet, hogy nem akkora kár, mint a moszuli múzeumért.

Markó Ferkó
háború

72 órán belül elfoglalhatja Tikritet az iraki hadsereg az ISIS-tól

Körülzárták Szaddam Husszein szülővárosát a kormányerők.

Markó Ferkó
háború

Csak a Fodor Gábor Párt támogatja az IS elleni magyar beavatkozást

Herczeg Márk
Terrorizmus

A Fidesz mintha mégse szeretne annyira katonákat küldeni az ISIS ellen

Nem eszik annyira forrón a kását, a Fidesz szerint az Együttre ugyanis nem lehet támaszkodni, hisz „nincs parlamenti frakciója, azt sem lehet tudni, hogy kik hallgatnak a pártelnökre, ketten vagy hárman vannak-e, és ha valamelyik képviselőjük a mosdón van, már nem teremthető meg a 2/3-os többség.”

Markó Ferkó
háború

Mégis megyünk harcolni az ISIS ellen

100-150 katonával csapunk oda az Iszlám Államnak. Az Együtt segít be a kormánypártoknak.

Haszán Zoltán
háború

Két perc alatt nem tudta megvédeni a magyar kormányt, így csak magából csinált hülyét Kanadában Oláh Lajos, az ottawai nagykövetség első beosztottja

Először hazugsággal vádolta az előadókat, majd közölte, hogy egy országot nem lehet öt perc alatt megvédeni, és leült.

anarki
háború

Drónokat fog gyártani a Kalasnyikov

kasnyikm
háború

Jacenyuk: A csatatérré vált Ukrajna Magyarországot is védi

Az ukrán kormányfő keményen nekiment Putyinnak egy interjúban. Szerinte az orosz elnök „fel akarja számolni” Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy „az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres”.

Herczeg Márk
háború

Több száz gyereket elraboltak és besoroztak Dél-Szudánban

Az UNICEF szerint a kormányhoz közel álló silluk milícia a felelős.

Markó Ferkó
háború

A szíriai kormány kiutasított három ENSZ tisztviselőt

Markó Ferkó
háború

Pont a brutális erőszak szimpatikus a dzsihádistákhoz utazó nyugati lányoknak

Egy bizarr tanulmányról ír a Guardian, amiben Szíriába és Irakba utazó nyugati fiatal lányok Facebook és Twitter profiljait tanulmányozták. Szeretik nézni a lefejezéseket.

erdelyip
életmód

40 embert égettek el a dzsihádisták

erdelyip
háború

Labancikum lehet a kürtőskalács

Tbg
háború