háború

A szaúdi légierő Jemen fővárosát támadta

Ez volt a válasz az előző napi, Rijád elleni rakétatámadásokra.

Herczeg Márk
háború

Oroszország megvétózta a szíriai vegyifegyver-támadást vizsgáló misszió mandátumának meghosszabbítását

Oroszország képviselője szerint az USA ujjal akar mutogatni Oroszországra, hogy megsértse a becsületét.

Herczeg Márk
háború

Folytatja a pesmergák kiképzését a német hadsereg

Már nem tartanak attól, hogy az ő fegyvereikkel lövik az iraki kormányerőket.

Czinkóczi Sándor
háború

Egymást lövik a kurdok és az irakiak Kirkuk határában

Nemrég még együtt harcoltak az Iszlám Állam ellen.

Czinkóczi Sándor
háború

Felmentették a szerbek elleni háborús bűnökkel vádolt Naser Oricot, a srebrenicai muszlim katonai rendőrség volt parancsnokát

Oricot és egy társát többek között azzal vádolták, hogy 1992-ben, a boszniai háború idején meggyilkoltak 3 szerb foglyot.

Herczeg Márk
háború

Így néz ki az ISIS elleni harc a porig rombolt Rakkában közvetlen közelről

A terrorszervezetnek néhány száz mesterlövésze maradt a lebombázott városban. Utcáról utcára harcolnak ellenük, a BBC stábja ott volt.

plankog
háború

A török és az iraki katonai parancsnokok megbeszélték a kurd népszavazás utáni tennivelókat

Két nap van a függetlenségről szóló szavazásig, egyre idegesebbek.

Magyari Péter
háború

Tengeralattjáróról lőtt szíriai célpontot az orosz flotta

300 kilométerről rakétázták a tengerről azokat, akik a héten 29 oroszt kerítettek be.

Magyari Péter
háború

Rakétát lőtt az újságírók közé egy orosz támadóhelikopter

A Zapad 2017 nevű vitatott orosz-fehérorosz hadgyakorlaton jelölt ki téves célt a Ka-52-es célzórendszere. Az orosz hadsereg először tagadta, hogy ilyesmi történt volna.

Herczeg Márk
baleset

Két hét alatt 99 kurd felkelővel végzett a török hadsereg

A PKK bázisaira vadásztak az iraki határnál lévő hegyekben.

Magyari Péter
háború

Elaknásítják a rohingya menekültek előtt az utat

A burmai népirtás újabb brutális fordulata ez.

Magyari Péter
háború

Az oroszok lebombázták az Iszlám Állam tadzsik katonai vezetőjét

A 40 halott között egy tadzsik egykori belügyes főnök is volt, és a kiképzőtáborok pénzügyi irányítója.

Magyari Péter
háború

Duterte fiát és vejét drogcsempészettel hozták összefüggésbe, a Fülöp-szigeteki kormány máris közölte, hogy újragondolják a drogháborút

Mondjuk állításuk szerint azért változtatnának mégis, mert a rendőrség kábítószer-ellenes akcióiban az elmúlt időszakban 3 kiskorú is meghalt.

Herczeg Márk
háború

ENSZ: A szíriai kormányerők vetettek be szaringázt áprilisban Hán Sejkúnnál

Herczeg Márk
háború

Az ukrán állami hadiipari vállalat új fejlesztésű harci eszközökkel válaszol Moszkva hibridháborújára

Az Ukroboronprom büszkesége az orosz alkatrészek nélküli AN-132D szállító repülőgép és a Fantom nevű pilóta nélküli mini páncélozott harcjármű.

Herczeg Márk
háború