Kijev attól tart, hogy ha az oroszok nem küldik meg a békefeltételeiket előre, ahogy azt ígérték, akkor kudarcba fulladhat a hétfői találkozó, és még távolabb kerülhetnek a békétől.
Az ügyészség szerint a képek negatív hatással vannak az orosz társadalom és az állam érdekeire.
Izrael korábban elfogadta azt.
„Amit az izraeli hadsereg most a Gázai övezetben csinál: őszintén szólva már nem értem, mi a célja ennek” – mondta Friedrich Merz.
„Mi a fene történt vele? Rengeteg embert öl meg” – hagyta el az amerikai elnök száját, miután újabb orosz dróntámadás érte Ukrajnát.
Közben a moszkvai reptereken fel kellett függeszteni az összes járatot dróntámadások miatt.
A Szlovák Nemzeti Párt ugyanolyan kompenzációt akar, amit Trump is kialkudott az USA-nak.
A külügyminiszter szerint nem illene az ortodox országokhoz.
Szerhij Marcsenko szerint ezzel lehetne növelni Európa védelmi képességeit.
Izrael 11 hétig tartotta blokád alatt a területet.
100 százalékos vámot vetettek ki rá.
Keir Starmer miniszterelnök szerint az országa „megdöbbent Izrael eszkalációjától”.
Zelenszkij szerint Oroszországnak nem fűződik valódi érdeke a tűzszünethez vagy a háború befejezéséhez, ha ragaszkodik az érintett területekhez.
A Kreml szóvivője lehetségesnek nevezte Putyin és Zelenszkij találkozóját. De előtte bizonyos feltételeknek teljesülniük kell.
Az ukránok forszírozzák a legmagasabb színtű egyeztetést, a pénteki béketárgyalásokon is szó volt erről.