Az orosz invázió veszélye miatt.
Nem tudják kimenteni őket, ha megindul az orosz invázió.
Szerinte Ukrajna önmagát veri szét.
A Reuters szerint az oroszok már vért szállítanak a határhoz, komolyan felkészültek a konfliktusra.
Csehország közben ágyúlövedéket ajándékozott az ukrán hadseregnek.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat Oroszország elleni „provokációkra” hangolja Ukrajnát a Donyec-medencében, „harci lázban ég”, a diplomatáinak evakuálásával pedig hisztériát gerjeszt, amit az ukrán vezetők kénytelenek csillapítani. Lavrov szerint a NATO-főtitkár „elvesztette a kapcsolatot a valósággal”.
Antony Blinken megnézi, mennyire jöttek közelebb az oroszok.
Csütörtökön 15 nyugati hatalom jelentette be, hogy Moszkva segítségével a Wagner orosz félkatonai szervezet fegyvereseket vonultatott fel Maliban.
A lap 1311 esetet talált, ebből a Pentagon csak 216-ot ismer el. Hiányos, elkapkodott felderítés, pontatlan csapások.
Gazdasági és pénzügyi szankciókra meg politikai korlátozásokra kell gondolni.
A kormány minden, katonai szolgálatra alkalmas állampolgárt felszólított, hogy vegyen részt a tigréi felkelők elleni harcokban.
Az igazi harc ezúttal a ringen kívül folyt.
A mali hadsereget támogató európai erőkhöz csatlakoznak.
Bardot a vadászati kiállítás szervezőiről azt mondta, „puszta ölési vágytól vezérelve vadászgatnak”.
Felsorakozott a hadsereg Orbán előtt.