Sorra vonulnak ki a nyugati cégek, Robin Brooks közgazdász szerint „Oroszország soha többé nem lesz a régi”.
Hadházy Ákos osztott meg egy követségi levelet, ami szerint „a tiszteletbeli konzul szerint a magyar kormány szégyene az ő saját megítélését is nagyban rontaná Lengyelországban”.
Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője a Reuters kérdésére válaszolva elmondta, mik ezek a követelések jelenleg.
Összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs.
De nem lehet fegyvereket Magyarországról Ukrajnába szállítani.
Ezt Olekszij Danyilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője írta közösségi oldalán.
Kedden egyeztetnek a háborúról.
Az ukrán elnök ismét arra szólította fel a NATO-t, hogy zárja le Ukrajna légterét.
A 61 éves, ukrán nőnek leállt a légzése. Mielőtt rosszul lett, hét órán át várakozott a határon.
„Azt akarjuk, hogy ez a háború ne legyen” – mondta Kira Jarmis, a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus sajtótitkára.
A szervezet műveleti igazgatója úgy véli, nincsenek rendesen letisztázva a menekülési útvonalak és hogy ki hogyan használhatja azokat.
Az áldozatok továbbra is ott hevernek Novoszelivka közelében az út szélén.
Andrej Kozirev úgy véli, az is valószínűtlen, hogy az orosz elnök ledobja az atomot.
Az ukránok azt állítják, visszafoglalták Csuhujivot, ismét ágyúznak Mikolajivban, Irpinyben három napja se víz, se áram, se élelem nincsen. Ez történt Ukrajnában az elmúlt 12 órában.
A világhírű filmrendező mellett erre a sorsra jutott a napokban Oleg Gazmanov énekes és Tina Kandelaki közéleti személyiség is.