A NATO keleti szárnyának külügyminiszterei találkoztak Pozsonyban.
Máskülönben felfüggesztik a korábban megkötött szerződéseket.
Végre a keleti tagállamok is megtudhatták, hogy nem az orosz terjeszkedés jelenti a legnagyobb veszélyt.
Mélyszegénységből érkező, roma menekülteket szállásoltak el a Zugligeti úti idősotthonban. A gyerekeknek tanodát szerveztek, mindjárt indul a felnőttoktatás, de így is nagyon nehéz előre tervezni.
2008 óta a nemi erőszak is a háborús bűncselekmények közé tartozik a Nemzetközi Büntetőbíróság szerint. Ez azonban semmitől sem rettentette el azt a két orosz katonát, akik egy 33 éves ukrán nőre támadtak. Elmesélte a történetét.
Dmitro Kuleba nem díjazta, hogy a magyar külügyminiszter politikai beavatkozással gyanúsította meg a háborúban álló ukrán kormányt.
A Grustnogramot azért fejlesztették ki, hogy orosz fiatalok közösen bánkódhassanak a közösségi média kivonulása miatt. Meg csak úgy.
A törvényhozást vezető Vjacseszlav Volodin javaslata a komplett nyersanyag- és energiaiparra vonatkozik, de már élelmiszerek is tervben vannak.
Legalább 5000 ember veszítette életét már a kikötővárosban.
Az ukrán elnök a dán parlamentben beszélt az oroszok európai csápjairól és arról, hogy melyik ország áll szemben a józan ésszel, az emberiességgel.
Ukrajna biztonsági garanciát kér, és 15 éves konzultációt ajánl a Krímről.
A francia cég ellen sokan bojkottot hirdettek, most visszavonulót fújtak.
V2.
A március 3-ról 4-re virradó éjszaka Kijevben tárgyaló delegációk három tagja vegyi fegyverrel való mérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Szerinte már a megszállók kezében a város.