Brit kormánytisztviselők szerint Putyinnak egyre nagyobb szüksége van a fizetett katonákra.
Makai József „Apa 200 – a halál kódja Ukrajnában” című riportját szeptemberben tettük közzé.
Az oroszok úgy ismerik az ukrán energetikai rendszert, mint a tenyerüket, pontosan tudják, hogy hova kell lőniük. A helyzet a következő hetekben várhatóan rosszabbodni fog, de az a dilemma hamis, amely szerint az ukránoknak csak két lehetőségük van: vagy megfagynak, vagy megadják magukat.
A közös washingtoni sajtótájékoztatón Biden hivatalosan is bejelentette, hogy Patriot rakétarendszert küldenek Ukrajnába.
A jövőben nem 18, hanem 21 éves kortól hívnák be sorkatonai szolgálatra a fiatalokat - mondta a Honvédelmi Minisztériumban.
Az orosz gyalogság valószínűleg már megvetette a lábát a város keleti ipari területein.
A tervek szerint Joe Bidennel találkozik majd a Fehér Házban.
Senki sem sérült meg, de nagy kiterjedésű tűz támadt.
Nagyezsda Karpova reméli, hogy a két diktátor megkapja majd, amit megérdemelnek.
Mindent elkövet az orosz elnök, hogy kedvet csináljon a népirtáshoz.
Olyanokat, amiket a forgalomból már kivontak, de még használhatók.
A pápa arra kérte Szűz Máriát, hogy érintse meg azoknak a szívét, akik képesek megállítani a háborút.
Növelni a lelkesedést.
Az egyik lakos szerint ez a legyőzhetetlenség karácsonyfája.
Dmitrij Szitoj kórházba került.