háború

Elakadt Bahmut központjában a Wagner

Az ukránok az utolsó leheletükig folytatják a város védelmét.

Gazda Albert
háború

Feltűnően nagy a kisebbségiek aránya az orosz háborús áldozatok között a brit védelmi minisztérium szerint

A gazdagabb térségeket kevésbé érinti a háború.

Czinkóczi Sándor
háború

Moszkvai nők kérik Putyintól, hogy ne küldje mészárszékre a férjeiket és fiaikat

A négynapos kiképzésben valahogy nem látják a túlélés zálogát.

Czinkóczi Sándor
háború

Már több mint 152 ezer lakóépületet romboltak le az oroszok Ukrajnában

Már 66 ezer olyan bűncselekményt regisztráltak, amiket a megszállók követtek el.

Czinkóczi Sándor
háború

Gyorsabb lőszerszállítást követel a németektől az ukrán külügyminiszter

Ez most az első számú problémájuk az oroszok elleni védekezésben.

Czinkóczi Sándor
háború

Ferenc pápa Kijevbe és Moszkvába is el akar utazni

Vagy egyik helyre sem.

Herczeg Márk
háború

Az oroszok haladnak Bahmutnál

Elképesztő veszteségek árán lassan elfoglalják a várost.

Herczeg Márk
háború

A Wagner-csoportnak toboroznia kell a bahmuti veszteségek miatt

Jevgenyij Prigozsin a Wagner magánhadsereg vezetője elmondta, hogy 42 orosz városban nyitottak központot.

Kaufmann Balázs
háború

Oroszország „külföldi ügynöknek” minősítette a WWF-et és Szergej Gurijevet

Az igazságügyi minisztériumnak szemet szúrt, hogy a környezetvédő szervezet ipari és infrastrukturális projektek akart megakadályozni.

Czinkóczi Sándor
háború

A fehérorosz elnök behívta a tartalékos tiszteket

Egyelőre 250 embert érint.

Czinkóczi Sándor
háború

Az ukránok folytatják a harcot Bahmut romjain, hogy lekössék a legjobb orosz egységeket

Addig a tavaszi ellentámadásra készülnek.

Czinkóczi Sándor
háború

Svájc nem engedi, hogy Ukrajnába kerüljenek a fegyverei

A kormány marad a semlegesség mellett.

Czinkóczi Sándor
háború

Újra hiperszonikus Kinzsal rakétákkal támadták Ukrajnát az oroszok

A konfliktus első hónapjai óta nem vetettek be ilyeneket.

Gazda Albert
háború

A szervezők visszautasították, idén sem tarthat beszédet Volodimir Zelenszkij az Oscar-díjátadón

Pedig szeretett volna.

Gazda Albert
háború

Megint van áram, visszakapcsolták a hálózatba a zaporizzsjai atomerőművet

A nukleáris katasztrófa egyelőre elmarad.

Gazda Albert
háború