Az oroszok szerint 195, az ukránok szerint 207 foglyot cseréltek ki.
„Viszonylag szerény befektetés, jelentős geopolitikai megtérüléssel.”
Az izraeli kormány és a Hamász nem állapodtak meg újabb túszok és foglyok szabadon engedéséről.
A lőszert a védelmi minisztériumban megrendelték, kifizették, épp csak át nem vették.
Az UNRWA vezetője pénteken közölte, hogy szerződést bontottak azokkal, akikkel kapcsolatban felmerült, hogy közük lehet a terrortámadáshoz, és vizsgálat is indult. Több ország, köztük a legnagyobb finanszírozó, az USA is bejelentette, hogy felfüggeszti a támogatását.
Eddig fél év is elég volt.
Szankciók ide vagy oda, 2023-ban több mint egymilliárd dollár értékben importáltak ilyeneket.
Ukrajna a Krím megszállásakor elveszítette flottája nagy részét, a totális háború kezdeti szakaszában pedig újabb csapások érték a Fekete-tengeren. Ám utána jött a fordulópont, a Moszkva cirkáló elsüllyesztése, majd 2023-ban felgyorsultak az események. Elemzés, első rész.
A csatorna a háború kitörése után külföldre menekült.
Az ukrán elnök megbízta a külügyminiszterét, hogy adja át Kijev összes információját az ügyről Ukrajna külföldi partnereinek is. Szerinte Moszkva „játékot űz az ukrán foglyok életével, illetve azok szerettei és az ukrán nép érzéseivel”.
Az ukrán elnök nemzetközi vizsgálatot követel a lelőtt orosz repülőgép ügyében.
Szerintük Moszkva szándékosan nem szólt előre a gép érkezéséről, amelyen ukrán hadifoglyokat szállíthattak.
Az oroszok szerint Ukrajna lőtte le a gépet nyugati rakétákkal.
Egy orosz parlamenti képviselő azt állítja, nyugati rakétával lőtték le.
1,1 milliárd dollárért vásárol tüzérségi lövedéket a NATO, hogy támogathassa Ukrajnát.