A bombázások és a rakétázások csütörtök hajnalban sem csitultak, de az egyiptomi kormány szerint már van egy terv a harc befejezésére.
Az iszlamisták pedig 190 rakétát lőttek ki Izrael felé.
Összecsapások törtek ki egy határmenti víztározó és szivattyúállomás miatt, amit mindkét ország magának követel. Ketten meghaltak, több tucat ember megsebesült.
A két ország biztonsági erői lövöldözni kezdtek, miután a lakosok kövekkel dobálták meg egymást.
A védelmi miniszter szerint megmutatták, amit meg kellett.
Több mint 1 milliárdan élnek az éghajlati jelenségekkel kapcsolatos veszélyeknek kitett országokban, amiknek eleve korlátozottak a kapacitásaik ahhoz, hogy helyre tudjanak állni egy esetleges katasztrófa esetén.
Durva, ha igaz.
Kezd eldurvulni a hónapok óta tartó vita a Dunai Vasmű tulajdonosai között, az orosz hátterű többségi tulajdonos szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos emberei előbb hamis papírokkal, most meg verőemberekkel próbáltak bejutni a gyár területére.
A kínai légirajban 18 vadászrepülő, 2 tengeralattjáró elhárító, 1 légtérfigyelő és 4, atomfegyverek hordozására képes bombázógép is volt.
Oroszország mozgósít a határnál, a Kreml szerint az ukránok provokálnak.
Az olajfinomító Szíria északi részén van, de török ellenőrzés alatt.
Az örökösök szerint a magyar államnak és MÁV-nak felelőssége van a deportálásokban és az értéktárgyak elkobzásában. A tíz éve tartó per azonban még mindig csak arról szól, hogy az amerikai bíróság tárgyalhatja-e az ügyet.
Az örmény elnök a parlament összehívását sürgeti.
A lakosokat arra kérték, maradjanak otthon.
Szerinte a katonáik azért szenvedtek vereséget, mert nemcsak az azeri hadsereggel, hanem a török légierővel, valamint a Közel-Keletről érkezett zsoldosokkal is harcolniuk kellett.