Képesnek kell lenniük csatában legyőzni az orosz csapatokat.
Annál is rondább lett, mint amilyen annakelőtte volt.
Ukrajna nem adja fel a déli országrész felszabadítására irányuló erőfeszítéseit.
Könyveket sem lehet többé behozni Oroszországból.
A főtitkár szerint még több fegyverrel az ukránok az elvesztett területeket is visszafoglalhatják.
Új intézkedéseket kell hozni, mert az oroszok kevesebbet szállítanak.
Nem engedik át a területükön a szenet, a fémeket, az építőanyagokat és a fejlett technológiákat.
Hogy pontosan hova, azt egyelőre nem tudni.
Az ukránok oldalán harcoló ex-katonákat ejtettek foglyul.
Boris Johnson brit miniszterelnök hirtelen meglátogatta az ukrán államfőt Kijevben.
Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök mondta a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon – az orosz gazdaságról. Ahol azt sem zárta ki, hogy a „vörös vonalak” átlépése esetén a kijevi döntéshozó központokra is csapásokat mérhetnek.
Biztató vélemények Nagy-Britanniából, miközben civilek százai küzdenek a túlélésért az Azot műtárgyagyárnál.
A kormány kihátrált az ukrán segélykoncert mögül, amit végül Ferencvárosban tartottak meg. Az ellenzék is látványosan távol maradt. Ettől még odaverős szláv buli kerekedett, a Slava Ukraini-től zengett Ferencváros.
Állami szintű digitális forradalomról beszélt.
„Korábban is sírásó voltam, így most én segítek nekik" -mondja a háborúban elesett katonákat begyűjtő ukrán különleges alakulat civil segítője, Jurij, aki a csapattal együtt faluról falura járva hantolja ki a holttesteket, ukránokat és oroszokat egyaránt.