A külügyminisztérium szervezésében autókonvoj indult az ukrán határ felé.
Az angol védelmi minisztérium szerint Putyin serege nem érte el kitűzött céljait a háború első napján.
Sok ukrán számára még egy-két hete is lehetetlennek tűnt a háború, egy nap alatt azonban minden megváltozott. Lebombázott lakóházak, menekülő civilek, és óvóhelyen ragadt gyerekek a háború első napjának képein.
Kárpátaljáról átmenekült emberekkel beszéltünk a határon a háborús helyzetről.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója szerint az oroszok egyetlen célja elmozdítani az ország vezetését.
Legtöbben egyelőre olyanok érkeznek, akiknek van kapcsolatuk, szállásuk Magyarországon.
Andrzej Duda péntek reggel beszélt az ukrán elnökkel.
Sok százezer oltásra regisztrált embert bombázhattak meg torz tartalmú spamjeikkel.
A szabályozás a bevezetett hadiállapot idejére érvényes.
A Kígyó-sziget védői nem adták meg magukat.
Az Ukrajna elleni invázió miatt többek között kibővítik a szankciós listát, a rajta lévő cégek meg magánszemélyek európai vagyonát befagyasztják, és beutazási tilalom alá kerülnek.
Az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent.
Az amerikai elnök bejelentette, hogy szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben. Biden szerint most az egész világ láthatja, hogy Putyin és a haverjai miben mesterkednek: birodalmat építenek bármi áron.
Tömegével tiltakoznak a kulturális élet legnépszerűbb szereplői is.
„Lehetetlen azt mondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos az oroszok teljesen értelmetlen támadása után” – közölte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója.